Bizalmi Kör - Business Talks
By Bizalmi Kör

Bizalmi Kör - Business TalksDec 14, 2022

Suhajda Szilárd - Döntéshozatal kiszámíthatatlan környezetben
A november 17-én megrendezett Duna Vezetői Klub klubvacsorájának vendége volt Suhajda Szilárd hegymászó.
Szilárd nem kifejezetten üzletember, mégis járt olyan magasan, ahol talán egyikünk sem.
2019-ben első magyarként, segítség és oxigén nélkül mászta meg a világ egyik legnehezebb hegyének tartott K2-t, majd 2022 januárjában bejelentette, hogy ettől az időtől kezdve az öt legmagasabb hegyre fog koncentrálni. A sorozat következő állomásán 2022 májusában sikerrel hódította meg ugyancsak egyedül, segítség és oxigénpalack használata nélkül a Lhocsét.
Kérdezhetitek, hogy mit tanulhatunk egy hegymászótól és a hegymászásból?
Például hogy hogyan hozzunk jó döntést kiélezett, bizonytalan helyzetekben, amikor információ hiányában vagyunk és kiszámíthatatlan az előttünk álló időszak.

Krausz Zoltán - Növekedés válság idején
Az október 5-én megrendezett Deák Vezetői Klub klubvacsorájának vendége volt Krausz Zoltán vállalatépítési szakértő, a vallalatepites.hu alapítója.
Krausz Zoltán a válsághelyzetben való vezetés és növekedés témakörében osztotta meg tapasztalatait és gondolatait klubtagjainkkal, most pedig meg Veletek.
Olyan kérdésekre kaphattok választ, mint:
Miért reagálnak egyes cégek gyorsabban válsághelyzetekre? Rendszerszinten profi működési modell nélkül nincs jó megoldás. Miért? Így tárd fel céged sebezhetőségeid! Ezt az utat járták be mások sikerrel – Vállalatépítési és válságkezelési sztorikMagyar Csaba tapasztalataival, és a nemrégiben megjelent "Vagyontervezési labirintus" című könyvének tanulságaival várta klubtagjainkat és most Titeket!
Szeretne irányt mutatni a hazai vállalkozók részére a bizalmi vagyonkezelés, a vagyonkezelő alapítványok és a magántőkealapok területén.

Török Szilárd - Így lopják el céges adatainkat és vagyonunkat!
A március 3-ai Lánchíd Vezetői Klub klubvacsorájának vendége volt Török Szilárd, a Mikroháló Kft. Biztonsági és Tanácsadói üzletág igazgatója.
A podcastban többek között az alábbi kérdésekre kapsz választ:
- Milyen támadások, ipari kémkedések történnek a magyar vállalati világban?
- Mik a reális lehetőségeink kibertámadás, csalás vagy éppen zsarolás esetében?
- Miket árulnak a cégekről a Dark Weben?
- Milyen céges adatokat, dokumentumokat akár teljes vállalatokat árulnak?
- Mivel tudunk előkészülni, hogy hatékony lehessen egy nyomozás, hivatalos eljárás?
Szilárd aktuálisan hazai és nemzetközi IT biztonsági projektek tervezésében, szakértésében vesz részt, szintén ismert etikus hackelések, Dark Web elemzések, kibernyomozások kapcsán. Biztos lehetsz benne, hogy a terület legnagyobb hazai szakértőjétől érkeznek válaszok!

Magyar Csaba - Vagyontervezési labirintus
A március 1-jén megrendezett TOP Vezetői Klub klubvacsorájának vendége volt Magyar Csaba, a Crystal WorldWide Group vezetője.
Magyar Csaba tapasztalataival, és a nemrégiben megjelent "Vagyontervezési labirintus" című könyvének tanulságaival várta klubtagjainkat és most Titeket!
Szeretne irányt mutatni a hazai vállalkozók részére a bizalmi vagyonkezelés, a vagyonkezelő alapítványok és a magántőkealapok területén.

Markovich Béla - Építsünk a csapatra!
A február 2-ai, Deák Vezetői Klub Klubvacsorájának VIP előadója: Markovich Béla, MAPEI Kft.
- 2022-es trendek és előjelek az építőiparban
- Milyen kihívások jelentkeznek most, a humán erőforrás területen?
- Hogy találjunk és hogy tartsunk meg jó embereket?
- Ő hogyan csinálja, mi a titka?
Érdekes és sokakat foglalkoztató kérdések, amelyekre a podcastból választ kaptok! Megosztotta velünk tapasztalatait, elképesztő tudást és inspirációt átadva klubtagjainknak! Halgassátok meg Ti is!

Balogh Petya - 7 startup tanulság, fejlődő cégeknek
A február 1-jei, TOP Vezetői Klub Klubvacsorájának VIP előadója: Balogh Petya, befektető és cápa. Petya már rengeteg tudást és tapasztalatot halmozott fel mind a cégvezetői szférában, mind pedig a startupok világában. A startup tanfolyamokat és jó gyakorlatokat alapul véve, most 7 olyan gondolatot szeretne megosztani veletek, amelyeket a fejlődő cégek tanulhatnak a startupoktól. Megosztotta velünk tapasztalatait, elképesztő tudást és inspirációt átadva klubtagjainknak! Halgassátok meg Ti is!

Gazsi Zoltán - Szervezett fejlesztés
A február 3-ai, Lánchíd Vezetői Klub Klubvacsorájának VIP előadója: Gazsi Zoltán, Eisberg Magyarország. Napjainkban egyre inkább kritikus a munkaerő kérdése. Éppen ezért Zoltán a People Management témakörében, az emberközpontúságról osztja meg veletek tapasztalatait és gondolatait, emellett pedig a változásmenedzsmentbe is belekóstolunk! Hallgassátok meg Ti is!

Bíró Bence Péter - TOP Klubvacsora 2021.11.09.
A november 9-ei, TOP Vezetői Klub Klubvacsorájának VIP előadója: Bíró Bence Péter, fulfilled.hu. Bencével nem először találkozhatunk a Bizalmi Kör színein belül, hiszen már a januári Trust Summiton is hallhattátok őt. Ahogyan akkor is, most is megosztotta velünk tapasztalatait, elképesztő tudást és inspirációt átadva klubtagjainknak! Halgassátok meg Ti is!

Dr. Rab Árpád - MRD+ Klubvacsora 2021.09.09.
A szeptember 9-ei, MRD+ Vezetői Klub Klubvacsorájának VIP előadója: Dr. Rab Árpád, Budapesti Corvinus Egyetem docense, jövőkutató
Mindenkit foglalkoztat a jövő, tudni szeretnénk mi lesz holnap, mire vagy milyen trendekre számíthatunk.
Dr. Rab Árpád, jövőkutatóként osztotta meg tudását és tapasztalatát, vezette be a jövő rejtelmeibe klubtagjainkat!
Halgassátok meg Ti is!

Kalocsai Zsolt - DEÁK Klubvacsora 2021.09.08.
A szeptember 8-ai, Deák Vezetői Klub Klubvacsorájának VIP előadója: Kalocsai Zsolt, RSM Hungary Zrt., Kékszalag győztes
Kalocsai Zsolt, nem először mutatkozik be nálunk, hiszen közel egy évvel ezelőtt beszélgettünk vele, egy sokak számára érdekelt és hasznos tematikában!
Megosztotta velünk a Kékszalag győzelem miértjét, hogyanját és motivációját, elképesztő tudást és inspirációt átadva klubtagjainknak!
Halgassátok meg Ti is!

Kelényi Kolos - TOP Klubvacsora 2021.09.07.
A szeptember 7-ei, TOP Vezetői Klub Klubvacsorájának VIP előadója: Kelényi Kolos, Szamos Marcipán Kft.
Kelényi Kolossal nem először találkozhatunk a Bizalmi Kör színein belül, hiszen fél évvel ezelőtt a Szamos Birodalom szétválásáról beszélgettünk vele, a Business Talksban.
Ahogyan akkor is, most is megosztotta velünk temérdek vezetői tapasztalatát, elképesztő tudást és inspirációt átadva klubtagjainknak!
Halgassátok meg Ti is!

Business Talks 2021.04.29
Fürjész Beáta, a Karrier Hungária egyik ügyvezető-tulajdonosa a toborzásban, munkaerőpiacon történt változásokba avatott be minket.
Miért fontos a silk bevonat az új autókon? Erre a kérdésre is válaszolt a Tech rovatban Selyem Péter, a SILK Group - Az Autóápolás Specialistája ügyvezetője.
Nyári Fruzsina a Flora MiniWash- babakocsi tisztítás, a Babagúz, és a Fuss babakocsival mozgalom alapítója a járvány miatti újratervezésről mesélt.
Egészség rovatunkban a Rapidus Optika tulajdonosa, Szalay Szabolcs volt a vendégünk, aki a szemészeti problémák megelőzési lehetőségeire hívta fel a figyelmet.
Oszkó-Jakab Natália, a Startup Safari Budapest ügyvezetője arról mesélt hogy, hogyan változott az online konferencialátogatás az elmúlt évben.
Dale Carnegie: Hogyan fejezzük be az aggódást és kezdjünk el élni című könyvét Papp Norbert, a Voiz Hangoskönyvtár társalapítója ajánlotta Könyvajánló rovatunkban.

Business Talks Aktuális: a munkaerőpiacon történt változásokba avatott be minket 2021 04 29
Fürjész Beáta, a Karrier Hungária egyik ügyvezető-tulajdonosa a toborzásban, munkaerőpiacon történt változásokba avatott be minket.

Business Talks Tech: Autóápolás 2021 04 29
Miért fontos a silk bevonat az új autókon? Erre a kérdésre is válaszolt a Tech rovatban Selyem Péter, a SILK Group - Az Autóápolás Specialistája ügyvezetője.

Business Talks Trend: a járvány miatti újratervezésről mesélt 021 04 29
Nyári Fruzsina a Flora MiniWash- babakocsi tisztítás, a Babagúz, és a Fuss babakocsival mozgalom alapítója a járvány miatti újratervezésről mesélt.

Business Talks Egészség: szemészeti problémák megelőzési lehetőségei 2021 04 29
Egészség rovatunkban a Rapidus Optika tulajdonosa, Szalay Szabolcs volt a vendégünk, aki a szemészeti problémák megelőzési lehetőségeire hívta fel a figyelmet.

Business Talks Best Practice: hogyan változott az online konferencialátogatás 2021 04 29
Oszkó-Jakab Natália, a Startup Safari Budapest ügyvezetője arról mesélt hogy, hogyan változott az online konferencialátogatás az elmúlt évben.

Business Talks Könyv: Dale Carnegie: Hogyan fejezzük be az aggódást és kezdjünk el élni 2021 04 29
Dale Carnegie: Hogyan fejezzük be az aggódást és kezdjünk el élni című könyvét Papp Norbert, a Voiz Hangoskönyvtár társalapítója ajánlotta Könyvajánló rovatunkban.

Business Talks Könyv: Bölcsföldi László "A megvalósítás 4 alapszabálya" 2021.04.08
Bölcsföldi László, a FranklinCovey Magyarország vezetője A megvalósítás 4 alapszabálya című könyvvel érkezett hozzánk, és a könyv kapcsán arról is beszélgetünk, hogy hogyan érhetjük el a létfontosságú céljainkat!

Business Talks Best practice: A digitális nomád életmódról Homor Fatimával 2021.04.08
A digitális nomád életmódról Homor Fatima mesélt nekünk.

Business Talks Egészség: Dr. Sári Erzsébet belgyógyász természetes gyógymódokról, lelki egészségről
Dr. Sári Erzsébet belgyógyász természetes gyógymódokról és lelki egészségről is beszélgetett velünk.

Business Talks Trend: Bertalan Gábor a márkaépítés eszközeiről mesélt 2021.04.08
Bertalan Gábor, az AutóSámán.hu alkotója, és a Nelson Flottalízing Kft. résztulajdonosa és ügyvezetője a trendekről és a márkaépítés eszközeiről mesélt.

Business Talks Aktuális: Krisán László, KAVOSZ, mi a helyzet az újranyitás körül 2021.04.08
Krisán László, a KAVOSZ - Széchenyi Kártya Program vezérigazgatója beavatott minket abba, hogy az elmúlt évben hogy alakultak a Széchenyi hitelkonstrukciók, és mi a helyzet az újranyitás körül.

Business Talks 2021.04.08. teljes adás
Krisán László, a KAVOSZ - Széchenyi Kártya Program vezérigazgatója beavatott minket abba, hogy az elmúlt évben hogy alakultak a Széchenyi hitelkonstrukciók, és mi a helyzet az újranyitás körül.
Bertalan Gábor, az AutóSámán.hu alkotója, és a Nelson Flottalízing Kft. résztulajdonosa és ügyvezetője a trendekről és a márkaépítés eszközeiről mesélt.
Dr. Sári Erzsébet belgyógyász természetes gyógymódokról és lelki egészségről is beszélgetett velünk.
A digitális nomád életmódról Homor Fatima mesélt nekünk.
Bölcsföldi László, a FranklinCovey Magyarország vezetője A megvalósítás 4 alapszabálya című könyvvel érkezett hozzánk, és a könyv kapcsán arról is beszélgetünk, hogy hogyan érhetjük el a létfontosságú céljainkat!

Business Talks Egészség: Dr. Horváth Ferenccel az őszinte mosoly erejéről
Dr. Horváth Ferenccel (Implant Központ) beszélünk arról, hogy egy őszinte mosoly ereje elképzelhetetlen ajtókat nyithat meg.

Business Talks Könyv: Élj kreatívan! ajánló Szlafkai Évával
Élj kreatívan! című könyvével érkezik könyvajánló rovatunkba Szlafkai Éva (Szikra magazinblog).

Business Talks Aktuális: az online rendezvények kihívásairól
Aktuális rovatunkban Rókusfalvy Gáborral, a Roxer ügyvezetőjével beszélgetünk sok más mellett az online rendezvénytér kihívásairól.

Business Talks Aktuális: 2021-es lakásfelújítási támogatás Juhász Attilával (újHÁZ Centrum)
Juhász Attila, az újHÁZ Centrum igazgatóság elnöke a 2021-es lakásfelújítási támogatás felhasználásával kapcsolatban ad útmutatót.

Business Talks Trend: Webshop trendek Csereklyei Bálinttal, az Ilogistic iLogistic Kft. vezetőjével
Webshop trendekről beszélgetünk Csereklyei Bálinttal, az Ilogistic iLogistic Kft. tulajdonosával.

Business Talks Best practice: hogyan érdemes heti meetinget vezetni
A Growth Masters Kft. ügyvezetőjével, Sárközi Andrással azt járjuk körül, hogy hogyan érdemes heti meetinget vezetni.

Bizalmi Kör Business Talks 2021.04.01.
Aktuális rovatunkban Rókusfalvy Gáborral, a Roxer ügyvezetőjével beszélgetünk sok más mellett az online rendezvénytér kihívásairól.
Juhász Attila, az újHÁZ Centrum igazgatóság elnöke a 2021-es lakásfelújítási támogatás felhasználásával kapcsolatban ad útmutatót.
Webshop trendekről beszélgetünk Csereklyei Bálinttal, az Ilogistic iLogistic Kft. tulajdonosával.
Dr. Horváth Ferenccel beszélünk arról, hogy egy őszinte mosoly ereje elképzelhetetlen ajtókat nyithat meg.
A Growth Masters Kft. ügyvezetőjével, Sárközi Andrással azt járjuk körül, hogy hogyan érdemes heti meetinget vezetni.
Élj kreatívan! című könyvével érkezik könyvajánló rovatunkba Szlafkai Éva (Szikra magazinblog).

Business Talks Aktuális: Gazsi Attilával, a VOSZ elnökhelyettesével 2021.03.25
Mindenki nagyon várja az újraindulást, de mik lehetnek a lépései? Gazsi Attilával, a VOSZ elnökhelyettesével járjuk körül a témát.

Business Talks Trend: Hogyan építsünk közösséget 2021-ben? Berze Márton 2021.03.25
Hogyan építsünk közösséget 2021-ben? Mik az aktuális tartalomtrendek? Berze Márton, az Underground marketingügynökség ügyvezetője válaszol a kérdéseinkre.

Business Talks Egészség: Borsányi Gábor, a Teqball egyik társalapítója 2021.03.25
Borsányi Gábor, a Teqball egyik társalapítója és ötletgazdája beavat a sportág születésébe és jövőjébe is!

Business Talks Best practice: Dr. Romhány Gergely, a TrustChain, az online szerződésekről 2021.03.25
Dr. Romhány Gergely, a TrustChain ügyvezetője az online szerződések egyre fontosabb világába kalauzol minket.

Business Talks Tech: Narke electrojet Tóthfalussy Györggyel 2021.03.25
Nemzetközi szinten is egyedülálló a magyar fejlesztésű Narke electrojet, amiről Tóthfalussy György, a cég ügyvezetője mesél a Tech rovatban.

Business Talks Könyv: Kokavecz Katalin, Autoimmun Mentor Programról beszélgettünk 2021.03.25
Kokavecz Katalin, a MED Központ alapítója és szakmai vezetője Könyvajánló rovatunk vendége, akivel többek között az Autoimmun Mentor Programról beszélgetünk.

Bizalmi Kör Business Talks 2021.03.25
Az utolsó márciusi Business Talks adásra is szuper témákkal készültünk.
Mindenki nagyon várja az újraindulást, de mik lehetnek a lépései? Gazsi Attilával, a VOSZ elnökhelyettesével járjuk körül a témát.
Nemzetközi szinten is egyedülálló a magyar fejlesztésű Narke electrojet, amiről Tóthfalussy György, a cég ügyvezetője mesél a Tech rovatban.
Borsányi Gábor, a Teqball egyik társalapítója és ötletgazdája beavat a sportág születésébe és jövőjébe is!
Hogyan építsünk közösséget 2021-ben? Mik az aktuális tartalomtrendek? Berze Márton, az Underground marketingügynökség ügyvezetője válaszol a kérdéseinkre.
Dr. Romhány Gergely, a TrustChain ügyvezetője az online szerződések egyre fontosabb világába kalauzol minket.
Kokavecz Katalin, a MED Központ alapítója és szakmai vezetője Könyvajánló rovatunk vendége, akivel többek között az Autoimmun Mentor Programról beszélgetünk.

Business Talks Best practice: dolgozói elégedettségmérés - Jámbor Árpád, Record Ajtó 2021.03.18
Jámbor Árpád, a Record Ajtó ügyvezető igazgatója a dolgozói elégedettségmérés jelentőségéről mesél.

Business Talks Tech: A világ első összehajtható számítógépe 2021.03.18
A világ első összehajtható számítógépét hozza el Polyák Péter, a Lenovo Magyarország Sales Account Executive-ja.

Business Talks Egészség: Mi a helyzet a sportélettel? Magyar Norbert műsorvezető 2021.03.18
Mi a helyzet a sportélettel? Magyar Norbert műsorvezető válaszolja meg a sporttal és egészséggel kapcsolatos kérdéseinket.

Business Talks Könyv: Bihari Ádám stílusszakértő 2021.03.18
Könyvajánló rovatunkba Bihari Ádám stílusszakértő érkezik "Stílus van, minden van" című könyvével.

Business Talks Trend: Talk-A-Bot, a vállalati chatbot 2021.03.18
A régió legnagyobb vállalati chatbotszolgáltatójává nőtt Talk-A-Bot ügyvezető igazgatója, Deliága Ákos a chatbotok térnyerésébe avat be minket.

Business Talks Aktuális: Szamos-birodalom kettéválásáról Kelényi Kolossal 2021.03.18
A Szamos-birodalom kettéválásáról mesél az egyik örökös, Kelényi Kolos. Mi lesz a cukrászbirodalom új iránya?

Business Talks - 2021. március 18. teljes adás
Március 18-án ismét aktuális és izgalmas témák érkeztek a Business Talks műsorába!
A Szamos-birodalom kettéválásáról mesél az egyik örökös, Kelényi Kolos. Mi lesz a cukrászbirodalom új iránya?
A világ első összehajtható számítógépét hozza el Polyák Péter, a Lenovo Magyarország Sales Account Executive-ja.
A régió legnagyobb vállalati chatbotszolgáltatójává nőtt Talk-A-Bot ügyvezető igazgatója, Deliága Ákos a chatbotok térnyerésébe avat be minket.
Mi a helyzet a sportélettel? Magyar Norbert műsorvezető válaszolja meg a sporttal és egészséggel kapcsolatos kérdéseinket.
Jámbor Árpád, a Record Ajtó ügyvezető igazgatója a dolgozói elégedettségmérés jelentőségéről mesél.
Könyvajánló rovatunkba Bihari Ádám stílusszakértő érkezik "Stílus van, minden van" című könyvével.

Business Talks Tech: újdonságokkal készül Pálvölgyi Zoltán 2021.03.04.
Technológiai újdonságokkal készül Pálvölgyi Zoltán, a Pálvölgyi Digital Budapest ügyvezetője.

Business Talks Best practice: hogy jussunk el odáig, hogy külpiacra lépjünk 2021.03.04.
A Kogenda ügyvezetője, Bokros Gabriella abban lesz a segítségünkre, hogy hogy jussunk el odáig, hogy külpiacra lépjünk?

Business Talks Mozgás: Milyen bringát érdemes választani 2021.03.04.
Milyen bringát érdemes választani a tavaszi nagy tekerésekhez? A Cicli Ottime Kft. ügyvezető igazgató-helyettese, Horváth Bence segít minket a választásban.

Business Talks Könyv: Dr. Újszászi Bogár László meggyőzés- és befolyásolástechnikai szakértő 2021.03.04.
Dr. Újszászi Bogár László meggyőzés- és befolyásolástechnikai szakértő pedig saját kötetével érkezik a Könyvajánló rovatunkba.

Business Talks Trend: Vég Ottóval vezetői stratégiákról 2021.03.04.
Vég Ottóval, a 3rdGEN Zrt. társalapítójával vezetői stratégiákról fogunk beszélgetni.

Business Talks - 2021. március 4. teljes adás
Business Talks Tech: Technológiai újdonságokkal készül Pálvölgyi Zoltán, a Pálvölgyi Digital Budapest ügyvezetője.
Business Talks Trend: Vég Ottóval, a 3rdGEN Zrt. társalapítójával vezetői stratégiákról fogunk beszélgetünk.
Business Talks Mozgás: Milyen bringát érdemes választani a tavaszi nagy tekerésekhez? A Cicli Ottime Kft. ügyvezető igazgató-helyettese, Horváth Bence segít minket a választásban.
Business Talks Best practice: A Kogenda ügyvezetője, Bokros Gabriella abban lesz a segítségünkre, hogy hogy jussunk el odáig, hogy külpiacra lépjünk?
Business Talks Könyv: Dr. Újszászi Bogár László meggyőzés- és befolyásolástechnikai szakértő pedig saját kötetével érkezik a Könyvajánló rovatunkba.

Business Talks Tech: Vinczellér Dávid, a Mágnes Horgászat alapítója 2021.02.25
Ismered a mágneshorgászatot? Vinczellér Dávid, a Mágnes Horgászat alapítója vezet be minket a különleges hobbiba.

Business Talks Trend: Várdy Zoltán vállalkozásfejlesztési mentor 2021.02.25
Várdy Zoltán vállalkozásfejlesztési mentor, tréner és előadó, a The Launch Code megalkotója. Arról beszélgettünk vele, hogy hogyan változik az alapító vezetői szerepe a cég fejlődésével.

Business Talks Best practice: Szántó Károly - MandoLab - Hitel vagy kockázati tőke? 2021.02.25
Hitel vagy kockázati tőke? Szántó Károly, a MandoLab alapítója válaszol részletesen a kérdésre.

Business Talks Mozgás: Kropkó Péter az extrém teljesítményről 2021.02.25
A többszörös Ironman győztes Kropkó Péter extrém teljesítményről és felkészülésről mesél nekünk.

Business Talks Aktuális: Nagy-Szász István a szállodák újranyitásáról 2021.02.25
Nagy-Szász Istvánnal, a CPI Hotels Magyarországért felelős vezetőjével a szállodák újranyitásáról beszélgettünk.

Business Talks Könyvajánló: Bíró Bence Péter a kiégésről 2021.02.25
Bíró Bence Péter, a fulfilled.hu tulajdonosa könyvajánlója a kiégésről.

Business Talks - 2021. február 26. teljes adás
Business Talks Mozgás: A többszörös Ironman győztes Kropkó Péter extrém teljesítményről és felkészülésről mesél nekünk.
Business Talks Aktuális: Nagy-Szász Istvánnal, a CPI Hotels Magyarországért felelős vezetőjével a szállodák újranyitásáról beszélgetünk.
Business Talks Tech: Ismered a mágneshorgászatot? Vinczellér Dávid, a Mágnes Horgászat alapítója vezet be minket a különleges hobbiba.
Business Talks Trend: Várdy Zoltán vállalkozásfejlesztési mentor, tréner és előadó, a The Launch Code megalkotója. Arról beszélgetünk majd vele, hogy hogyan változik az alapító vezetői szerepe a cég fejlődésével.
Business Talks Best practice: Hitel vagy kockázati tőke? Szántó Károly, a MandoLab alapítója válaszol részletesen a kérdésre.
Business Talks Könyvajánló: Bíró Bence Péter, a fulfilled.hu tulajdonosa könyvajánlóval készül a kiégésről.

Gangel Péter: Nem rólad szól
A Trust Summit Kick-off'21 évtervező online konferencia előadása, ahol rutinos cégvezetők és iparági szakértők osztják meg tapasztalataikat, elsősorban cégvezetőknek.
Tarts velünk 2021. május 19-én is!
A teljes konferenciaanyag megvásárolható, a következőre pedig hamarosan indul az előregisztráció: trustsummit.hu

Bíró Bence Péter: A vezetői állóképesség pillérei
A Trust Summit Kick-off'21 évtervező online konferencia előadása, ahol rutinos cégvezetők és iparági szakértők osztják meg tapasztalataikat, elsősorban cégvezetőknek.
Tarts velünk 2021. május 19-én is!
A teljes konferenciaanyag megvásárolható, a következőre pedig hamarosan indul az előregisztráció: trustsummit.hu

Bódis Tamás: Végtelen hit

Egerszegi Krisztián: Üzleti intelligencia közérthetően
A Trust Summit Kick-off'21 évtervező online konferencia előadása, ahol rutinos cégvezetők és iparági szakértők osztják meg tapasztalataikat, elsősorban cégvezetőknek.
Tarts velünk 2021. május 19-én is!
A teljes konferenciaanyag megvásárolható, a következőre pedig hamarosan indul az előregisztráció: trustsummit.hu

Markovich Béla: Hogyan gondolkozz a vevőiddel kapcsolatban
A Trust Summit Kick-off'21 évtervező online konferencia előadása, ahol rutinos cégvezetők és iparági szakértők osztják meg tapasztalataikat, elsősorban cégvezetőknek.
Tarts velünk 2021. május 19-én is!
A teljes konferenciaanyag megvásárolható, a következőre pedig hamarosan indul az előregisztráció: trustsummit.hu

Farkas Zsolt: Hogyan építs masszív versenyelőnyt 2021-ben
A Trust Summit Kick-off'21 évtervező online konferencia előadása, ahol rutinos cégvezetők és iparági szakértők osztják meg tapasztalataikat, elsősorban cégvezetőknek.
Tarts velünk 2021. május 19-én is!
A teljes konferenciaanyag megvásárolható, a következőre pedig hamarosan indul az előregisztráció: trustsummit.hu

Pongor-Juhász Attila: 5 tipikus évtervezési hiba
A Trust Summit Kick-off'21 évtervező online konferencia előadása, ahol rutinos cégvezetők és iparági szakértők osztják meg tapasztalataikat, elsősorban cégvezetőknek.
Tarts velünk 2021. május 19-én is!
A teljes konferenciaanyag megvásárolható, a következőre pedig hamarosan indul az előregisztráció: trustsummit.hu

Bay Áron: Üzleti adatvizualizáció a digitális világban
A Trust Summit Kick-off'21 évtervező online konferencia előadása, ahol rutinos cégvezetők és iparági szakértők osztják meg tapasztalataikat, elsősorban cégvezetőknek.
Tarts velünk 2021. május 19-én is!
A teljes konferenciaanyag megvásárolható, a következőre pedig hamarosan indul az előregisztráció: trustsummit.hu

Fazekas Bálint: Trendek, amikre érdemes figyelni 2021-ben
A Trust Summit Kick-off'21 évtervező online konferencia előadása, ahol rutinos cégvezetők és iparági szakértők osztják meg tapasztalataikat, elsősorban cégvezetőknek.
Tarts velünk 2021. május 19-én is!
A teljes konferenciaanyag megvásárolható, a következőre pedig hamarosan indul az előregisztráció: trustsummit.hu

Bölcsföldi László: Először a fontosat
A Trust Summit Kick-off'21 évtervező online konferencia előadása, ahol rutinos cégvezetők és iparági szakértők osztják meg tapasztalataikat, elsősorban cégvezetőknek.
Tarts velünk 2021. május 19-én is!
A teljes konferenciaanyag megvásárolható, a következőre pedig hamarosan indul az előregisztráció: trustsummit.hu

Endrei-Kiss Judit: Hogyan tervezhető a bizonytalanság
A Trust Summit Kick-off'21 évtervező online konferencia előadása, ahol rutinos cégvezetők és iparági szakértők osztják meg tapasztalataikat, elsősorban cégvezetőknek.
Tarts velünk 2021. május 19-én is!
A teljes konferenciaanyag megvásárolható, a következőre pedig hamarosan indul az előregisztráció: trustsummit.hu

Barabás Árpád: Jövőtervezés egy családi vállalkozásban
A Trust Summit Kick-off'21 évtervező online konferencia előadása, ahol rutinos cégvezetők és iparági szakértők osztják meg tapasztalataikat, elsősorban cégvezetőknek.
Tarts velünk 2021. május 19-én is!
A teljes konferenciaanyag megvásárolható, a következőre pedig hamarosan indul az előregisztráció: trustsummit.hu

Tibor Dávid: A tervezés evolúciója
A Trust Summit Kick-off'21 évtervező online konferencia előadása, ahol rutinos cégvezetők és iparági szakértők osztják meg tapasztalataikat, elsősorban cégvezetőknek.
Tarts velünk 2021. május 19-én is!
A teljes konferenciaanyag megvásárolható, a következőre pedig hamarosan indul az előregisztráció: trustsummit.hu

Balogh Petya - Változás pepitában
A Trust Summit Kick-off'21 évtervező online konferencia előadása, ahol rutinos cégvezetők és iparági szakértők osztják meg tapasztalataikat, elsősorban cégvezetőknek.
Tarts velünk 2021. május 19-én is!
A teljes konferenciaanyag megvásárolható, a következőre pedig hamarosan indul az előregisztráció: trustsummit.hu

Trust Summit Kick-off'21 online évindító konferencia
A Trust Summit Kick-off'21 évtervező online konferencia előadásai, ahol rutinos cégvezetők és iparági szakértők osztják meg tapasztalataikat, elsősorban cégvezetőknek.
Tarts velünk 2021. május 19-én is!
A teljes konferenciaanyag megvásárolható, a következőre pedig hamarosan indul az előregisztráció: https://bizalmikor.hu/trustsummit

Business Talks Könyvajánló 2021.02.18.
📗 Papp Norbert (a Voiz Hangoskönyvtár társalapítója) izgalmas hangoskönyvajánlókkal érkezett, és néhány érdekességet is hozott a hangoskönyvek hallgatásáról.

Business Talks Best practice: 5 kulcs a jó prezentációhoz 2021.02.18.
💬 Dr. Németh Zoltán, vagyis DrPrezi megvilágította az 5 leggyakoribb prezentációs hibát.

Business Talks Tech: A legnépszerűbb elektromos autók 2021.02.18.
🚗 Az elektromos autók világába navigált minket Horváth András (handras.hu) vlogger. Melyek a legnépszerűbb modellek, és miért?

Business Talks Trend: Élet a felhőben 2021.02.18.
🌐 Milyen az élet a felhőben? A digitális létkérdésekre Juhász Viktor (az iSolutions Kft. ügyvezetője) válaszolt.

Business Talks Mozgás: Visszafordulás 2021.02.18.
🏃♂️ Rakonczay Gábor (Rakonczay Expedíciók) extrém sportoló legutóbbi, atlanti-óceáni kalandjáról is mesélt sok más mellett.

Business Talks Aktuális: Étterem újranyitás 2021.02.18.
▶️ Február 18-án velünk volt Semsei Rudolf (a VakVarjú Étterem Pest és a Budapest Party Service tulajdonos-ügyvezetője) és Antalffy Judit (A KERT Bisztró tulajdonosa), akikkel az éttermek újranyitásáról, és a zárás tapasztalatairól beszélgettünk.

Business Talks - 2021. február 18. teljes adás
📢Megújult formátummal tért vissza a Bizalmi Kör Live, mostantól csütörtökönként 15:00-tól találkozunk a Business Talks keretében!
Hétről-hétre izgalmas és aktuális témákat, üzleti kérdéseket, trendeket és érdekességeket járunk körül, tartsatok velünk!
▶️ Február 18-án velünk volt Semsei Rudolf (a VakVarjú Étterem Pest és a Budapest Party Service tulajdonos-ügyvezetője) és Antalffy Judit (A KERT Bisztró tulajdonosa), akikkel az éttermek újranyitásáról, és a zárás tapasztalatairól beszélgettünk.
🚗 Az elektromos autók világába navigált minket Horváth András (handras.hu) vlogger. Melyek a legnépszerűbb modellek, és miért?
🌐 Milyen az élet a felhőben? A digitális létkérdésekre Juhász Viktor (az iSolutions Kft. ügyvezetője) válaszolt.
🏃♂️ Rakonczay Gábor (Rakonczay Expedíciók) extrém sportoló legutóbbi, atlanti-óceiáni kalandjáról is mesélt sok más mellett.