
Debrecen Podcast
By Debrecen
Mindezt izgalmas debreceni emberek megismerésével...
A célunk az, hogy még jobban szeress ebben a városban lakni! :)

Debrecen PodcastJun 27, 2023

"Nagyon könnyen utazhatnánk az időben Debrecen belvárosában" Debrecen Épített Örörksége- Virányi Zsolt építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök
Virányi Zsolt építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök. 1975-ben született Debrecenben. A Kossuth Lajos Tudományegyetem Műszaki Főiskolai Karán 1997-ben végzett építészmérnökként. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 2003-ban műemlékvédelmi szakmérnök diplomát, majd 2006-ban a Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Karán építész-tervező szakmérnök diplomát szerzett. 1997 és 1999 között egy debreceni építőipari kivitelező cégnél építész-előkészítőként dolgozott. 1999 és 2016 között a Hajdú-Bihar megyei műemlék épületekkel kapcsolatos elsőfokú építésügyi hatóság műemlék felügyelőjeként dolgozott a közigazgatásban. 2016 óta a Tiszántúli Református Egyházkerület műemléki tanácsosa. Főállásai mellett építész magántervezőként, műemléki szakértőként, felelős műszaki vezetőként is tevékenykedik. Írj nekünk bármi ügyben: debrecenpodcast@gmail.com
A DePo, azaz a Debrecen Podcast egy alkotó közösség, akik műsorokon keresztül mutatják be, hogy Debrecen, a városunk miért menő!

Lecsavarozott pitonok, alpakák, óriás csigák és indiai futókacsák - Dr. Bodó Zsuzsanna a Debrecen Zoo állatorvosa, a város egyetlen egzotikus állatorvosa
37.epizód Nem is gondolnád, hogy mennyiféle állatot visznek el Debrecenben egy egzotikus állatorvoshoz. És mi van akkor, ha csak egy egzotikus állatorvos van egy kétszázezres városban? Dr. Bodó Zsuzsanna már nyolc éves korától tudta, hogy állatokon szeretne segíteni, aztán ez annyira sikerült, hogy most nem csak kis kedvencekért, hanem egy egész régió kedvenceiért is felel. A Nagyerdei Kultúrpark állatainak összes kiadható titkát, Debrecen "rejtett" állattartási szokásait és megannyi történetet gyűjtöttünk össze Zsuzsitól.

"Nem kérem, hogy csinálj egy fejrúgást, ha én nem tudom megtenni" - DebSpo: Szögyényi László
36.epizód - ÚJ SOROZAT INDUL!
Ez a DebSpo, debreceni sportok. Az első részben a Ronin Fight Academy alapítójával Szögyényi Lászlóval beszélgetett Kiss Ákos a sorozat házigazdája.
A küzdősportok egyre inkább terjednek világszerte, és ebből a trendből Debrecen se marad ki. A Ronin Fight Academy alapítójával beszeltünk a "vères sport" cívis városi helyzetèről ès a kozossegepitesről.

"Nem a kukának gyártjuk az épületeket, hanem azért, hogy használhatóak legyenek!" Debrecen Épített Öröksége - Gajdos Csaba építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök
35.epizód Gajdos Csaba építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, mérnöktanár Nyíregyházán született 1971-ben. 1993-ban végzett Debrecenben az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1996-ban műemlékvédelmi szakmérnöki, 2003-ban tervező építészmérnöki, majd 2015-ben mérnöktanári diplomát szerzett. 1997-től tagja az ICOMOS nemzetközi műemlékvédelmi szervezetnek. 1994 és 2015 között a Hajdúterv Kft-nél dolgozott tervező építészként. 2010 óta a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszékén a műemlékvédelem és népi építészet tárgyak oktatója. 2011 óta a Péchy Mihály Építőipari Technikum mérnöktanára. Debrecenben és az országban számos épület műemléki értékleltárát készítette el, illetve felújítások tervezési munkáját is végzi, például a Zenede vagy a Csokonai Színház épületénél.

"Szeretem Debrecen szerkezetét, léptékét, élettempóját" Debrecen épített öröksége - Kasuba János építészmérnök
34.epizód
Kasuba János építészmérnök Törökszentmiklóson született 1964-ben. A Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott 1988-ban.
Már 1987-ben egy ösztöndíjjal elkezdett Debrecenben a Hajdú Megyei Állami Építőipari Vállalatnál (HÁÉV) dolgozni, ami az egyetem után a munkahelye lett, ekkor költözött Debrecenbe.
1994-ben tervezőtársaival megalapították a Metope 2000 Kft. tervezőirodát, amelynek 2002 óta egyedüli tulajdonosa. Az iroda 2015 óta a Garai utca 18. számú, 1912-ben épült lakóház földszintjén működik. Több középületet és történeti épület felújítást is tervezett. Keresd további DePo részeinket is!

Olasz est Debrecenben - Évadzáró "élő" podcast a DePo-val
33.epizód.
Az első évadunk végén kitelepültünk a Pepito PizzaBár teraszára és egy igazi olasz est keretén belül adtunk a dolce vitának és Debrecennek.
Másfél órát sűrítettünk össze neked bő egy órába, hogy érezd milyen volt találkozni a DePo hallgatóival, részt venni egy kvízben, enni, inni és podcastelni közösen.
Vendégeink voltak:
- Puskás István, italianista, Debrecen alpolgármestere
- Vespa Club Debrecen
- Seria A Szurkolói Klub Debrecen
- Luca Balduccio
Keresd a Debrecen Podcast további részeit is! :)

A 24 emeletes titkai - Könyvbemutatóval egybekötött beszélgetés az alkotókkal
32. epizód.
2023. június 27-én történt a 24 emelet, 24 történet c. könyv performatív bemutatója a Desz24-ben a Batthyány utcában.
Egy kisebb beszélgetésen részt vett a könyv néhány szerzője:
- Erdei Nóra, Explore Debrecen
- Horváth Péter helytörténész, Cívisporta
- Szőlősi Zsombor, fotográfus, a könyv egyik szerkesztője
- Somogyi Tibor, író, slammer
Löki Viktor a könyv másik szerkesztője nem volt ugyan jelen, de a Debrecen Podcastet Mikos Ákos képviselte és ő vezette a beszélgetést is.

"Egy hatalmas nagy faluból hogyan lettünk város?" Debrecen épített öröksége - Kovács Péter Ybl-díjas építészmérnök
Kovács Péter DLA Ybl-díjas és kétszeres Pro Architectura díjas építészmérnök, 1957-ben született Debrecenben. Jelenleg a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszékének docense, az Archiko Kft. építész iroda vezetője. A Műegyetem elvégzése után építész pályafutását a Kelettervnél, Boruzs Bernát irodájában kezdte. Számos debreceni középület tervezője. A mesterszakos építészhallgatókkal évek óta kutatja és publikálja a város modern építészetét.
Ebből a részből kiderül hogyan alakult a város építészete, miért különleges, ahogy tekintünk, vagy tekinthetünk Debrecen házaira és az is, hogy mit köszönhetünk Klebelrsberg Kunonak?
Műsorvezető: Harangi Attila és Radics Beatrix

"Az alkotás mindig is megvolt" - Kopócs Éva, Maminvent (Debrecen és a Kreativitás hatodik rész)
A Debrecen és a Kreativitás hatodik részében a Maminventet ismerheted meg. Az egyszemélyes Maminvent márka mögött Kopócs Éva, végzettsége szerint angoltanár, fordító és andragógus áll, aki 2012-ben visszatért gyerekkori kedvenc elfoglaltságához, és elővette régi varrógépét, hogy újra színeket, anyagokat, formákat párosítson, régiből újat alkosson

#29 "A debreceniség a cívisségben gyökerezik" - A Déri Múzeum Cívisek Világa c. kiállításából jelentkezünk
A műsor történetének első kitelepülését hallgathatod meg.
2023.június 24-től tekinthető meg a Déri Múzeumban az a kiállítás, amely összefoglalja, formába önti, de közben nem rágja a szánkba, hogy mi az a cívis lét.
Lakner Lajos szakmai vezetővel és Novák Ádám projektvezetővel beszélgettünk a Déri Múzeum Cívisek világa cí kiállítás alakuló terében, miközben megidéztük Debrecen múltját és megpróbáltuk felfejteni, hogy mit is jelent cívisnek lenni.

#28 Debreceni street food körkép és 5 jó hamburger Debrecenben - Szilágyi Zoltán, gasztroblogger, séf
Szilágyi Zoltán gasztroblogger, séf volt a vendégünk, aki két nap intenzív kóstolás után hozott nekünk egy szubjektív ötös listát a város legjobb burgerezőiről.
(Ezt lentebb közre is adjuk, de nem spoilerezünk csak úgy...)
Na, de a listáról!
Azért mondjuk, hogy szubjektív, mert mint majd számotokra is kiderül, vendégünk a pőre gasztro-szempontok helyett más részleteket is figyelembe vett az ötös lista összeállítása során. Azonban nem csak erről beszélgettünk: szóba került a jelenség, miszerint
- fogynak a városból az autentikus hentesek,
- találgattuk kicsit, hogy vajon megéri-e Debrecenben kézműves burgerről gyorséttermi stratégiára váltani,
- értetlenkedtünk, hogy miért nincs több páratlan debreceni párosozó a városban,
- de az is kiderült, hogy az egy kicsit sem tipikusnak mondható séf karrier során hányszor csinált vendégünk Dubarry szeletet.
Megsúgjuk: nem túl sokszor.
A csoport pedig itt található:
https://www.facebook.com/groups/debrecenbenettem Itt találod a rész támákat:
02:02 - Mennyire street food nagyhatalom Debrecen és 5 nagyon jó burgerező a városban
03:00 - Mennyire nem éhes a mai vendégünk és milyen betegséget "szerez" miattunk?
08:22 - Szakácsnak tanulni kell, séfnek meg születni...Debrecenben is.
11:23 - Miért volt nagyon nehéz dolga a food bloggernek, amikor a mai listát összeállította?
13:01 - A kézműves forradalom elhalt. De akkor mi van? Debrecenben milyen street food élet van?
16:16 - Hentesügyi helyzet Debrecenben és a szegedi "romlott" parizer legendája
21:29 - Nem várt indikátor: Tudnál-e helyet mondani, ahol debreceni párost kérhetnél?
24:55 - Napi menü RAGE time
26:23 - Na, de hová vinné a food blogger a városba tévedt túristákat Debrecenben?
34:10 - Lesz-e egyáltalán a jövőben jó street food élet Debrecenben?
36:28 - Mi felé tart a street food világ?
39:29 - Az új kézműves burger az a BBQ
42:10 - Üzleti tanács tőlünk vállalkozni vágyó debrecenieknek és a városnak
44:36 - Kezdődjön Debrecen 5 jó burgerezőjének átbeszélése, megismerése
47:31 - 5. Kicsi Falatozója
50:03 - 4.Szmöre
55:06 - 3. Texas Beef BBQ
57:51 - 2.Black Sheep
01:02:28 - 1. Blazing Burger
01:07:06 - Viktor és Ákos is ajánl két helyet
Jó étvágyat! :)

#27 "Az építészettel muszáj foglalkozni! Így is, úgy is." Debrecen épített öröksége - Pataky Emőke építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök
Pataky Emőke építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, egyetemi tanár, városvédő 50 éve él Debrecenben. Esztergomban született, érettségiig Békéscsabán tanult, majd 1970-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott építészként. 1972-ben Debrecenbe költözött családjával és a Debreceni Tervező Vállaltnál dolgozott, ekkor Balmazújvároson az iskolát és az óvodát tervezte.
1975-ben a tervezés helyett a Ybl Miklós Műszaki Főiskolán kezdett el tanítani építészettörténet, műemlékvédelem, népi építészet tárgyakat, egészen 2010-ig. A hallgatóknak rendszeresen szervezett falukutató és felmérőtáborokat Hajdú-Bihar megyei településeken. 1982-ben elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetemen a műemlékvédelmi szakmérnöki képzést. 1995-től népi műemléki felügyelőként is dolgozott a Műemlékvédelmi-, később Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban:
Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék mellett korábban Békés megyében is. 1985 óta fényképezi a műemlék épületeket, 1993-tól közel 50 kiállításon mutatta be a hagyományos népi építészet értékeit. Értékmentő munkáját Kós Károly-, Forster-, Podmaniczky- és Vargha László-díjjal ismerték el.

#26 Miért különleges a debreceni vadkacsák feneke? - Lovas-Kiss Ádámmal a Békás-tó partjáról
A műsor hangminsősége nem az otthonunkéhoz, a Telekom Krafthoz fogható, de izgalmas, hogy a Békás-tó partján vadkacsákat, de sokkal inkább tőkés récéket figyelve beszélgettünk arról, hogy mégis miért különleges a debreceni kacsák feneke?
A vendégünk ezúttal Lovas-Kiss Ádám terjedésökológus, botanikus volt, aki az Ökológiai Kutatóközpont debreceni munkatársaként manapság vízimadarak különböző organizmusok terjedésében betöltött szerepét vizsgálja.
Hogy ez mit jelent a gyakorlatban?
Rengeteg terepen és a mikroszkóp előtt töltött órát, a vizes élőhelyek mellett sátorban vagy a terepjáróban éjszakázást, és a madarak ürülékének ipari gyűjtését, feldolgozását. Ha ez még így ködös, akkor hallgasd meg az adást, és többek között az is kiderül,
a világ mely tájairól és miért küldenek Ádámnak madárürüléket,
vannak-e Debrecen környékén emberre veszélyes sirályok, illetve hogy
hogyan kerültek halak a Békás-tóba a mederkotrások után mindössze néhány hónappal úgy, hogy egyébként külön senki nem telepített bele semmilyen halat?
Érdekel a műsor?
Gyere el június 30-án a Pepito Pizzabárba és vegyél részt egy közönség előtt rögzített DePo-ben.
Fun lesz!

#25 Milyen utcákon utazhattunk egy féldisznóval omnibuszon Debrecenben? - Balogh László helytörténeti kutató
Ebben az epizódban Balogh László helytörténeti kutató volt a vendégünk. László talán városszerte legismertebb műve Debrecen utcanévkatasztere, mely először 2007-ben jelent meg nyomtatott formában, bő tíz évvel később pedig már online is elérhető a bővített változata. László kutatásai során azonban nem csak ezzel foglalkozik: 2017-ben Dr. Horváth Péterrel megalapították a Cívisporta online folyóiratot, mely félévente jelentkezik egy kiadvánnyal, és mely értékmentő adatbázisai között olyan különlegességek is szerepelnek, mint például az Első Debreceni Tégla Tár, a Cívis Építészet Tárháza, vagy Debrecen város közlekedési katasztere.
Az adásban így szó kerül majd László rövid élettörténete és a fontosabb kutatásai mellett olyan érdekes részletekről is, mint hogy melyik film hatására döntötte el László annak idején, hogy elkészíti a teljes utcanévkatasztert, pontosan melyik napra esik a Zsuzsi Vasút születésnapja, de azt is megtárgyaltuk, hogy vajon fel lehetett-e vinni annak idején egy disznót a debreceni omnibuszra.
Az epizódban emlegetünk egy cikket és egy Fortepanos képet: https://exploredebrecen.hu/balogh-laszlo-kedvenc-utcam/ Ne feledd!
2023. június 30-án egy élő podcast felvételre és egy olasz estre várunk a Pepitoba.
Részletek hamarosan...

#24 "Vérig vannak sértődve az emberek, hogy nincs egy csodaszerem": Rákos Jolán a Vajákos asszony (Debrecen és a Kreativitás ötödik rész)
A vajákos asszony a jövőbe lát és a teáival gyógyít. Rákos Jolán ugyan Vajákos asszony, de nem lát a jövőbe. Nagyon is a jelenben él és bár Debrecenhez kötődik, de az egész országban ismerik különleges teáit.
Ma őt ismerhetjük meg a DePo sorozatában, amelyben Buzás Bori a PaBor márka megteremtője mutat be a modern debreceni kézműves kultúrából izgalmas embereket.
Gyere és ülj le Velünk, hogy megismerj egy-két különleges debreceni alkotót.
A DePo további részeiért pedig kattints és ments el magadnak néhányat!

#23 5 dal, ami Debrecent jelenti - Kiss Ákos, zenei újságíró, startup soecialist, DJ, polihisztor
Ebben az epizódban Kiss Ákos zenei újságíró, blogger volt a vendégünk, aki hozott nekünk öt ízig vérig debreceni dalt. Ákos elmondása szerint "már a járókában is Rolling Stonest hallgatott", ám mára zenei mindenevővé vált, így nem csak a magyar és külföldi zenei mainstream, hanem az underground legtöbb műfaja is a kisujjában van.
Ez az öt tételes lista így többek között kellően reprezentatív, változatos, és különleges lesz, de ami talán nekünk a legfontosabb, hogy kellemes szubjektivitása és érzelmi elkötelezettsége feltétlen közelebb hoz minket ahhoz, hogy miért is olyan király hely ez a Debrecen.
Ezek a dalok:
- Tankcsapda - Itt vannak a Tankok
- Bugs - Időjárás-jelentés
- Bad Habit - Táncolj!
- NKS - Nagykönyv
- Neonhal - akkordbársony

#22 Milyen Vespával közlekedni Debrecenben? - Vespa Klub Debrecen
Milyen lehet egy igazi dolce vita életérzéssel a Nagyerdei Víztoronytól elindulni egy kört tenni a városban, hogy végül csapatosan, csak Vespások fagyizzatok egyet?
Ha valakik, akkor ők ezt elmesélhetik Neked!
Czinege Róbert, Radics Péter és Mezősi János a Vespa Klub Debrecen részéről voltak a vendégeink, hogy meséljenek a motorjaikról, a debreceni közlkedésről (kis)motoros szemmel és arról, hogy milyen menő rendezvényeket szerveznek.
És még egy vagány teszt elé is állítottuk őket...
Ha ötleted, vagy észrevételed van: debrecenpodcast@gmail.com
Köszönünk minden meghallgatást és ajánlást Neked!

#21 Debrecen épített öröksége: "Ez az igazi siker, amikor örömet tudok okozni" - Legány Péter építész, mérnöktanár
Legány Péter építész, mérnöktanár tervezte a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumot, amely a Péterfia 28. szám alatti cívisházban nyílt meg 1982-ben. Budapesten született 1939-ben, de Derecskén nőtt fel. Debrecenben a Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett 1957-ben, majd Budapesten az akkori Műegyetemen szerzett építész diplomát 1962-ben. Diploma után Debrecenbe küldték dolgozni, ami megpecsételte viszonyát a cívisvárossal, mégis mai napig itt él.
A Hajdú-Bihar megyei Tanácsi Tervező Vállalatnál tervező építészként dolgozott, számos középületet, iskolát, óvodát és társasházat tervezett a megyében. A vállalat felújítási csoportvezetője is volt egy időben, másik műemléki munkája Hajdúböszörményben a Hajdúsági Múzeum felújítása. 1989-től 2004-ig a Péchy Mihály Építőipari Technikumban volt mérnök tanár.
Hogy lehet úgy "építeni" egy várost, hogy nem szeretjük?
Hogyan látja egy majd'85 éved építész a várost?
És mi okoz a legnagyobb örömet neki az építész szakmában?
A műsorvezető: Harangi Attila
A műsor levelezési címe: debrecenpodcast@gmail.com

#20 Hogyan készülj fel a posztapokaliptikus Debrecenre? - István, prepper
Az új epizódban egy Debrecen környéki prepper, István volt a vendégünk, aki a téma különlegessége és érzékenysége miatt ezúttal vezetéknév nélkül vállalta az epizódban való szereplést. Ha még esetleg nem hallottad a prepper kifejezést, nem, ez nem a bőrönd púposra pakolásának versenyszereplőjét jelenti, hanem egy olyan személyt, aki tudatosan készül valamilyen a jövőben várható katasztrófára, nem várt eseményre, úgy a zombi – vagy agyrágó tengerimalac – invázióra, mint arra, hogy a világjárvány alatt a sarki kisboltból elfogy a WC papír meg az élesztő.
Ebben a részben ennek megfelelően szó esik víztárolásról és a fúrt kút jelentőségéről, kések és lőfegyverek birtoklásáról, tartalék üzemanyag beszerzéséről, és arról, hogy prepperkedés közben miért nem egyértelműen előny, ha van kerted, akár debreceni vonatkozásban is. Ám ami talán a legfontosabb, hogy mindez nem áll össze egy öt vagy tíz tételes checklistté, mit kellene pontosan beszerezned egy összeomlás megelőzésére: mint majd észreveszed hallgatás közben, a prepperség egy szemlélet, egy gondolkodási mód, amihez talán egy kicsit közelebb kerülhetsz ennek a résznek a segítségével.
00:00:36 - Miért gondolkodunk mi azon, hogy mi lenne Debrecenben a világvégén?
00:01:27 - Bemutatkozik "CSAK" István és elmondja mi az a prepper...röviden
00:03:31 - Honnantól indult a prepping?
00:07:21 - Inkább legyen, de ne kelljen...
00:13:25 - Mi kell még otthonra az áramon túl?
00:16:45 - Mit szeretne még beszerezni István?
00:18:59 - Na? Vajon van Istvánnak fúrt kútja otthon?
00:23:47 - Ki a fene várná ezeket az eseményeket? Senki!
00:25:32 - És volt-e WC-papírja COVID idején Istvánnak?
00:29:15 - Mi lenne hiteltelen Istvántól...?
00:32:12 - Mit ajánl zombitámadáshoz és mit idegen invázióhoz?
00:34:47 - Debrecen egyáltalán jó hely túlélni?
00:42:39 - Mit reagálnak, ha kiderül, hogy prepper vagy?
Írj nekünk: debrecenpodcast@gmail.com

#19 Debrecen ASMR - Egyetem tér, Főépület, Egyetemi könyvtár, Nagyolvasó
Ismét jelentkezik a Debrecen ASMR, a műsor a DePo-n belül, ahol Debrecen egy jellegzetes pontjának összetéveszthetetlen atmoszféráját hozzuk el neked.
Ezúttal az Egyetem téren kalandozunk és chillezünk.
Az Ország László sétánytól, az Élettudományi Központ multikulturális zsibongásából indulunk, árnyas, rügyező fák között a Debreceni Egyetem Főépületébe, ahol a legendás és ódon falak között egészen a nyugalmat és tudást adó Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Nagyolvasójáig megyünk el.
Koncentrált tanulás, fókuszált figyelem, kis csokipapír zörgés, némi sutyorgás az egyik oktatóról és egy feltehetőleg felsőlégúti betegségben szenvedő fiú krákogása adja meg az alaphangot neked is és nekünk is, hogy kiszakadj a világ zajából.
Gyere...hallod? Tarts Velünk!

#18 Lehetne-e Debrecen egy olasz város? - Puskás István italianista, Debrecen alpolgármestere
Puskás István Debrecen kulturáért felelős alpolgármestere, de lehet kevesebben tudják, hogy 1989 óta a fél életét Olaszországgal "együtt" éli. A #13 epizódunk kapcsán merült fel, hogy Debrecen lehetne a Tócó-parti Velence Piac utcai Grand Canallal és ennek szerettünk volna utánajárni egy az olasz kulturát és Debrecent is ismerő szakemberrel.
Ez kerekedett belőle:
01:03 - Egy kis kitekintő a régmúlt tejivóiról...
04:20 - Kezdésnek: Lehet-e Debrecen Tócó-parti Velence?
07:17 - Hogyan válik valaki italianistává?
14:16 - Na, de mi történt Rómában?
20:26 - Dél-, vagy észak-olasz város lenne Debrecen?
22:41 - Van párhuzam Debrecen és Nápoly között!
24:17 - Hol érhető tetten olasz behatás Debrecenben?
26:19 - Mi a legolaszabb magyar város?
28:11 - Milyen olasz jelenlét volt a régmúltban Debrecenben?
31:22 - Van-e olyan olasz irodalmi alkotás, amely Debrecenben játszódik?
41:12 - Azért csak evett valamit Olaszországban... :)
45:41 - Debrecenben hol kell enni egy jó olasz kaját?
50:49 - Kávé ülve vagy állva?
Köszönjük, hogy hallgatod a Debrecen Podcastet.
Hamarosan egy-két meglepetéssel jövünk... :)

#17 "Ezt szeretjük, ezt csináljuk!" - A műsor történetének legelvetemültebb beszélgetése a Steady Plutoval
Pusztahang feat. DePo. 1. rész
A debreceni Steady Pluto két tagja, Sándor Attila és Csontos Máté volt a vendégünk.
Beszélgettünk citromokról, a Salétrom utcáról, arról, hogy kinek a fenekébe dugtak gitárkábelt és egy ponton az egyik műsorvezető hagyta a fenébe az egész interjút.
A Debrecen Podcast, azaz a DePo összefogott a PusztaHang bloggal, hogy bemutasson nagyon jó debreceni zenei kezdeményezéseket. Ennek eredménye ez az epizódunk, amit minden észveszejtő hangulata ellenére nagyon szerettünk.
Nem szokványos anyag, egy-két csúnya kifejezéssel, mint például a...és a....!
A Steady Pluto "oldala"
https://www.facebook.com/SteadyPluto

#16 Készültek-e sci-fi képek Debrecenről? - Szendrei Tibor illusztrátor, a Cherubion Kiadó legendás borító alkotója
"A valóság nagyon színes, de a fantasy még színesebb" - vallja Szendrei Tibor, aki a 90-es évek Debrecenében alkotott fantasy-, és sci-fi tematikájú kultikus könyvborítókat.
Cerkóf majmok szökése, majdnem MÁV karrier és a sci-fi fénykora Debrecenben.
------------------------------------------------------------------------
Kérünk, ha módod van rá TÁMOGASD Tibor unokáját a gyógyulásban!
Minden infó itt:
https://www.facebook.com/egyuttbiborkaert
KÖSZÖNJÜK!
----------------------------------------------------------------------------------------
00:00:00 - Beköszönés és ölelő szavak
00:00:51 - Na, vajon ki rajong a mai vendégünkért?
00:04:05 - Milyen kapcsolata van Tibornak Debrecenhez és a rajzhoz?
00:07:58 - Mit veszített a MÁV?
00:10:07 - Egyből a rajz felé lépett?
00:10:37 - Az újság kihordók sanyarú élete
00:12:09 - "Az állatkert egy kaland volt számomra!" - főleg a cerkóf majomnak
00:18:41 - Az ember, aki festett Vissza a jövőbe plakátot is a Meteorra
00:20:44 - Nemes Pista bácsi és a Cherubion kiadó megjelenik a színen
00:26:32 - "A valóság nagyon színes, de a fantasy még színesebb"
00:29:46 - Vajon mennyi borítónál jár Tibor?
00:32:51 - Volt-e olyan borító, amit Debrecen inspirált?
00:38:09 - Hogyan alkot most?
00:49:42 - Hogyan éli meg a debreceniségét?
Tibor utólag küldött üzenetet azzal kapcsolatosan, hogy inspirálta-e valaha Debrecen a képeiben:
"Közben eszembe jutott, hogy volt egy könyvborító, amit egy házfal külső homlokzatán látható stukkó ihletett.
http://www.szendreiart.com/hu/gallery.php?id=251&cat=egyeb
Persze, eléggé átalakítottam, így alig hasonlít az eredetire, de hátha felismered. Annyit elárulok, hogy a Batthyány utcán látható."

#15 Debrecen épített öröksége: "Vannak ennek a városnak titkai, amelyeket még mindig keresek" - Gábor István, Debrecen város főépítésze
Ez a Debrecen Podcast, azaz a DePo.
Nagy örömünkre a műsor eddigi rövid, de letaglózóan izgalmas történetének harmadik társműsorát indítjuk el.
Harangi Attila vezetésével Debrecen legendás építészeinek portréját ha nem is festik, de megépítik.
A Debrecen épített öröksége nevet viselő sorozat első része most hallható a DePo-ban.
Gábor István 2019 óta Debrecen város főépítésze. 1967-ben született Debrecenben, egy óvárosi cívisházban, ahol ma is lakik a családjával. A helyi építőipari középiskola és főiskola elvégzése után Budapesten a Műegyetemen diplomázott építészként 1995-ben. A diploma után egyből hazatért Debrecenbe és tervező építészként dolgozott Kőszeghy Attila irodájában. 2003 óta településtervezőként a közigazgatásban dolgozik.
- Kik voltak a cívis ősei? Milyen volt az óvárosban felnőni?
- Mekkora a kontraszt a fővárossal?
- Ki volt a mestere?
- Mit jelent számára az, hogy cívisház?
- Milyen példákat tud a régi épületek felújítására, megőrzésére?
- Mit tanácsolna az építészeknek?

#14 Máshogy látja a várost, máshogy látja az embereket: Kostyál Viktor a karikaturista (Debrecen és a Kreativitás negyedik rész)
Ez a Debrecen Podcast, azaz a DePo.
A debreceni modern kézműves szubkulturát bemutató sorozatunk következő részében a karikatúráé a főszerep. Arról persze lehetne vitatkozni, hogy ez mennyire kézműves, de hagyjuk is ezt a kérdést. Nekünk nagyon is az!
A DePo-hoz, azaz a Debrecen Podcasthez tartozó társműsorunkban nem Löki Viktor és/vagy Mikos Ákos fogad vendégeket, hanem Buzás Borbála a PaBor márka megteremtője ül le beszélgetni az alkotókkal.
Fontos adalék, hogy a szereplésért sem mi, sem maga a szereplő nem fizetett, ha valaha ilyesmi történik a műsorban szólni fogunk.
Köszönjük, hogy hallgatod a DePo-t és azt meg pláne, ha másnak is ajánlod, mint hallgatni valót.
Még három alkotót mutatunk be, aztán... :)

#13 A 3+1 debreceni városi legenda-csoport - Horog Máté és a city-legends.com
Tulajdonképpen egy gigantikus trailer jön, amelyben Horog Máté a city-legends.com alapítója szedett össze néhány legenda-csoportot.
Máté a sétáikból szemezgetett és hozott kedvet ahhoz, még jobban beleássuk magunkat Debrecen legendáiba.
Gyilkosságok, hurkolás, cívisség, híres emberek és némi misztikum egy ajándék adomával.
A végén pedig egy bejelentésünk is kikerekedik.

#12 Debrecen ASMR - II. János Pál pápa tér, Ködszínház
Itt aztán tényleg azt kapod, amit látsz: Debrecen hangjait aka Sounds of Debrecen.
A Debrecen ASMR-ban elviszünk téged a város egy atmoszférájába és megidézzük neked a hangok által a hely hangulatát.
Egy extra epizóddal jelentkezünk, amely alkalmasint, olykor-olykor, egyszer-egyszer, hébe-hóba, vagyis csak néha jelentkezik majd. Főleg akkor, ha családi és egyéb nyomós okok miatt nem tudunk friss beszélgetést készíteni, de valamit szeretnénk adni neked.
A Debrecen ASMR-ban elviszünk téged a város egy atmoszférájába és megidézzük neked a hangok által a hely hangulatát.
A mai epizódban a Nagyerdei víztoronytól sétálva eljutunk a II. János Pál pápa térre a téliesített Ködszínházhoz.
Kutyasétáltatók, varjak, villamosok és némi szipogás kíséri ezt a légkör mintát.
A tartalomból:
00:11 Az első autó
01:18 Három napos hóban vágunk át a zöld gyepen, hogy ne tiszteljenek meg a varjak
01:27 Egyre ijesztőbbek a varjak
01:54 Egy kedves kutya támad meg minket!
03:00 Az első szélfuvallat. -2 fok van. Celsiusban mérve.
04:47 Megérkezünk a padhoz a Ködszínháznál.
05:10 Takaróba burkolózás a padon - nem ajánljuk! - miközben egy páros beszélgetve halad el mellettünk.
05:49 Erősebb szél (bazi hideg!) és vészjósló varjak kakofóniája
07:23 Egy négyfős társaság érzelmekkel fűtötten - legalább ők - háttérben az 1-es villamossal. "...of dájreksön: Egyetem..."
08:53 Teljesen érthetetlen módon vadludak szállnak el. Mi ez?
10:39 Szipogás és olvasás. Mit? Ezt!
11:49 Ez a hang biztos nem egy öngyújtó hangja. Kizárt!
13:25 Vin Diesel a családját keresi...autóval
15:33 Bealudt a hidegben.
16:47 Még vadludak. Nem derült ki, hogy jönnek, vagy mennek...ha van esetleg hallgató, aki tudná, akkor jelentkezzen.
Szakadj ki a hétköznapjaidból egy kis relaxáló hétköznapi zajkörnyezettel.
Ez a Debrecen Podcast, azaz a DePo különkiadás a Debrecen ASMR.
Jó fülelést!

#11. Debrecen underground zenei élete - Énekes Andris és a PusztaHang
Milyen zenekarok és zenei produkciók mozognak a felszín alatt Debrecenben?
Mennyire erős a város Egerhez, Budapesthez vagy mondjuk Pécshez mérve?
Milyen helyeken lehet pogózni egy jót?
Ezekre a kérdésekre is segít választ adni Énekes András Előd a PusztaHang megalkotója, aki a Debreceni Egyetemen az underground kultúráról is tart kurzust. Most erre iratkoztunk be körbejárván vele, hogy mennyire erős Debrecen underground élete?
- 0:00 - Szeretetteljes üdvözlés a kedves műsorvezetőktől!
- 0:27 - Honnan eredeztethető a vendégünk és Debrecen kapcsolata?
- 08:41 - Hogy és miért alaklult meg a PusztaHang?
- 11:37 - Melyik polcra rakhatjuk Debrecen underground zenei életét?
- 13:38 - A Deeprecen egy elég szuper kezdeményezés! :)
- 16:10 - Amúgy mi számít sikeres rendezvénynek? Hányan kell ott táncolniuk?
- 21:07 - Meglepődsz? Megint előkerült Szeged...
- 23:08 - Így huszonhárom perc után csak fontos kérdés: Mi az az underground?
- 30:15 - Jöjjenek debreceni jó példák!
- 34:07 - Mi van a debreceni rap élettel?
- 36:32 - A MADE IN DEBRECEN előtt állunk.
- 39:17- A debreceni helyek és azok hiánya
- 47:16 - Hol érzi magát otthon Debrecenben Énekes András Előd?
Ígértük, hogy a shownotesba - az ez, amit most olvasol - rakunk egy-két jövőben nálunk megforduló zenekart/produkciót:
- Crams
- Gindim'Rém
- Steady Pluto
Hirtelen ennyi!
Ha - és miért ne! - olvasnál a debreceni undergroundról, akkor ajánljuk a PusztaHangot, a Debrecen Podcastben pedig jönnek még a debreceni zenekarok és zenei miegymások bemutatkozni!
Írj nekünk levelet, mert azt imádjuk: debrecenpodcast@gmail.com
Ötletek, lelkes hozzászólások, "szerintemeztmáshogykellene" mondatok...minden jöhet! :)
Szeretettel:
Viktor és Ákos

#10 Egy sima, egy fordított, egy szív, egy lélek: Szivárvány Mami (Debrecen és a Kreativitás harmadik rész)
Ez a Debrecen Podcast, azaz a DePo.
A debreceni modern kézműves szubkulturát bemutató sorozatunk következő részében a horgolásé lesz a főszerep. A DePo-hoz, azaz a Debrecen Podcasthez tartozó társműsorunkban nem Löki Viktor, vagy én fogadunk vendégeket, hanem Buzás Borbála a PaBor márka megteremtője ül le beszélgetni az alkotókkal.
Fontos adalék, hogy a szereplésért sem mi, sem maga a szereplő nem fizetett, ha valaha ilyesmi történik a műsorban szólni fogunk.
Köszönjük, hogy hallgatod a DePo-t és azt meg pláne, ha másnak is ajánlod, mint hallgatni valót.
Még három alkotót mutatunk be, aztán... :)

#9 Mire számítanak 2023-ban a debreceni gasztronómia szereplői?
Kávézó, street food, cukrászda, pékség.
Vajon hogyan indulnak neki az évnek Debrecenben?
A Debrecen Podcast aktuális részében felhívtunk debreceni gasztroarcokat, hogy megkérdezzük őket mire számítanak ebben az évben és azt, hogy mi az, amit a nehézségek ellenére még várnak.
Kik ők?
- (01:53) Kis Padlizsán - Paál Béla
- (09:38) Rednekk BBQ - Prokob Mihály és Czeglédi Szabolcs
- (20:50) Pepito Pizza Bár - Makai Dóra
- (26:49) Mákvirág Cukrászda - Mercs Emese
- (34:00) Volt egyszer - Csendes Attila
- (40:54) Derce Művek - Varga Péter
- (46:09) Mad Dogs - Szabados Sándor
Ezt a műsort a Streets of Debrecent is gondozó Löki Viktor és Mikos Ákos készíti hétfől-hétre hétfőnként hozva az újabb epizódokat Debrecenből Debrecenről.

#8. Debrecen és a kávé - A zugkávézóktól az Aranybikáig Debrecen kávétörténete: Árvai Tünde
Árvai Tünde a Debreceni Egyetem tanársegédje. Ugyan család-, és nőtörténetet kutat, de egy kaland erejéig beleásta magát Debrecen kávétörténetébe is. Van neki ilyen is. Erről beszélgettünk vele, miközben megelevenedtek a zugkávézók, a kasszírnők, márványasztalos csodakávézók és egy olyan milliő, ami ma már közel elképzelhetetlen nem csak Debrecenben, de sehol az országban.
03:32 Mikor jelent meg először a kávé Debrecenben?
05:25 Milyen kávékultúra hatott Magyarországra?
07:11 Megint bővült a DePo szótára: Na mi az a rozsólis?
A teljes választ ITT is megtalálod!
08:31 Mikor jelenik meg az első kávéház Debrecenben? Vagyis hát A Kávéház...
12:08 Undorító! Zugkávéházak Debrecenben...
13:13 Na,de vajon mit csináltak a kasszírnők a zugkávéházakban?
14:40 Hová jártak a színészek, a munkások és a kollégiésták kávézni?
19:21 Vajon mi érdekes a kávéházakban? A gasztro, vagy a társadalmi vetülete? A válasz nyomokban kávéhamisítási eljárásokat tartalmazhat. :)
25:31 És milyen kávét lehetett inni régen? Latte volt-e?
27:48 A Piac utcai Mekinek mi köze a kávéházi kultúrához?
34:42 Kik dolgoztak ott és milyen programok voltak a korabeli kávéházakban?
36:45 És éjjel-nappal nyitvatartottak?
40:15 Melyek Tündi kedvenc helyei Debrecenben?
FYI: Tünde fontos ügye a nőtörténet, így elindított társaival közösen egy Debreceni nőtörténet nevű Facebook oldalt.
ITT eléred!

#7 Élvezettel a mézekért: Joy by Honey (Debrecen és a Kreativitás második rész)
Debrecen és a Kreativitás néven indul egy kiegészítő műsorunk, amelyben a város modern kézműves életének igazi menő alakjait ismerheted meg. Ez egy izgalmas mérföldköve a nem is olyan régen elkezdett műsorunknak. A beszélgetéseket Buzás Borbála szerkesztő-riporter készítette, akinek és akiért nagyon hálásak vagyunk, mert rádiós karrierje mellett ő maga is alkot, így a lehető leglelkesebben tudta megmutatni a szereplőket!
Ebben az adásban a Joy by Honey megalkotójával Major Mariannával beszélgettünk: https://www.joybyhoney.hu/
Köszönjük, hogy hallgatod a DePo-t és azt meg pláne, ha másnak is ajánlod másnak!
Ez a Debrecen Podcast, azaz a DePo!

#6 Top 5 szánkó helyszín Debrecenben: Váradi Feri nehezen hízlalt listája és a "majdnem" debreceni hegy
Téli "különkiadásunkban" annak járunk utána, hogy vajon a mi szeretett alföldi városunkban hol engedhetjük szabadjára sapkán pomponjainkat, hol pirosíthatja ki orvcánkat a menetszél, azaz hol tudunk szánkózni?
Ebben segít nekünk az ember, aki hegyre akart felmenni, de onnan le sem jött, mert nem volt hova: Váradi Feri.
Feri rádiós és három csodás gyermek apja, így többszörös szakértőként jelent meg a műsorban, amelyben a te családi- és egyéni élményeidet is szerettük volna segíteni.
Viktornak pedig kiderült a szomorkás gyerekkora... :(
A témában pedig még ajánljuk ezt a cikket is:
https://magyarnarancs.hu/belpol/galamblelku_aknamunka_hogy_javuljanak_a_kilatasaink-60830?fbclid=IwAR266S7sngV0WySFa3B_vsASjOuvASfbrC-NqDpUih16h2-1IcWy9c1BoMo
Tarts velünk és írj nekünk még tippeket: debrecenpodcast@gmail.com

#5 Az űrt kolonizálni Debrecenből: Lázár Joci és a Bioreaction.tech
Mikor meghalljuk az alga szót, a legtöbbünknek talán inkább egy kényelmetlen akváriumtakarítás jut eszünkbe, Lázár Jocinak és csapatának viszont teljesen más: számukra az algák egy olyan élőlénycsoportot jelentenek, amelyek oxigént és élelmet szolgáltathatnak majd a jövőben az asztronautáknak, és ezzel hozzájárulhatnak a világűr eredményes kolonizálásához.
Az epizód ennek ellenére még nem tartalmaz számottevő mennyiségű űralga receptet, ellenben például megtudhatod belőle, hogy Joci fogyaszt-e a hosszú algákkal töltött laboratóriumi napok után zöldborsófőzeléket. :)
Írj nekünk: debrecenpodcast@gmail.com

#4 Hogyan menthető meg egy cívisház? Itt van 5 módszer és példa! - Harangi Attila
Harangi Attila neve egybeforrt a cívisházak megmentésével. A debrecenhazai.hu oldalán áldozatos munkával veszi számba a város megmaradt épített kincseit.
Löki Viktorral közösen egy könyvet is írtak a témában, amelyről ugyan kevés szó esett ebben a beszélgetésben, de azért tudjunk róla, na!

#3 Aki álmokat már máshogy sző: Nituska Design (Debrecen és a Kreativitás első rész)
Debrecen és a Kreativitás néven indul egy kiegészítő műsorunk, amelyben a város modern kézműves életének igazi menő alakjait ismerheted meg.
Ez egy izgalmas mérföldköve a nem is olyan régen elkezdett műsorunknak.
A beszélgetéseket Buzás Borbála szerkesztő-riporter készítette, akinek és akiért nagyon hálásak vagyunk, mert rádiós karrierje mellett ő maga is alkot, így a lehető leglelkesebben tudta megmutatni a szereplőket!
Ebben az adásban a Nituska Design megalkotójával Anitával beszélgettünk:
https://nituskadesign.hu/
Köszönjük, hogy hallgatod a DePo-t és azt meg pláne, ha másnak is ajánlod másnak!
Ez a Debrecen Podcast, azaz a DePo!

Elindult a Debrecen Podcast, azaz a DePo! - TRAILER
A Debrecen Podcast célja, hogy segítsen neked megismerni a várost, akkor is, ha már régóta benne laksz, és akkor is, ha még csak most költöztél ide! :)
Izgalmas figurák, és menő háttérsztorik a városról! :)

#2. Amikor még mamuszban jártak a rockerek Debrecenben: A 80-as, 90-es évek rock undergroundja és Tóth-Laboncz Attila
Ma már mint képregényalkotó ismert, de ott volt a Tankcsapda alakuló másodperceiben is. Bejárta Magyarországot, Németországot, de még Svájcot is, amellyel az Aranybikánál időző debreceni taxisok is jól jártak.
Na, de milyen volt Debrecen underground zenei élete a 80-as, 90-es években?
Hol voltak a legnagyobb koncertek és kik voltak a legnagyobb zenekarok?
Mennyiben került egy tojás?
Ezekre mind választ kaphatunk az őrjítően jó hangú Tóth-Laboncz Attila a Fonett Art megalkotója, pedagógus, rockzenész.
A műsorban "felcsendülő" dalok ígért linkjei:
A Tankcsapda lelet a kölcsön basszusgitárral:
https://youtu.be/flT1vyzUmKU
A Benzin dala, Attila "új" zenekara:
https://youtu.be/53tTbGcygvw
Jó hallgatást a részhez és lépten-nyomon emlegesd a debrecenieknek, hogy van ilyen műsor. :)
KÖSZÖNJÜK!

#1. A Debeceni Köztemető titkai - Erdei Nóra (Debrecen Podcast 1. adás)
A DePo, azaz a Debrecen Podcast első adásában egy elsőre bizarr, de mégis izgalmas témát választottunk.
Erdei Nóra az Explore Debrecen alapítója a vendégünk, aki tematikus sétát alkotott a 2022-ben 90 éves Debreceni Köztemetőben. Legendák nyughelyei, urbánus flóra és az ország talán legszebb temetője a Nagyerdő "közepén".
Ez vár Rád, ha elindítod a hivatalosan is első részünket.

#0. Debrecen 5 leghangulatosabb utcája (Debrecen Podcast 0. adás)
Löki Viktor a Streets of Debrecen projekt gazdája és Mikos Ákos műsorvezető együtt fedezi fel és fedezi fel újra Debrecent. A nulladik adásban a város 5 leghangulatosabb utcáját listázzák, miközben rájönnek, hogy podcastelni jó Debrecenről.