
Hatvanon túl...
By Kéri Juli
Akik mindezt tálalják: Áment Zsóka, Kéri Juli, Meskó Bánk, Somogyi Ágnes, Torda Judit

Hatvanon túl...May 26, 2023

"LEVÉLREGÉNY" A KNER CSALÁDRÓL Dr. Erdész Ádám - Kéri Juli - 2023-05
Nemrégiben megjelent egy levélregény, a „Levelek a Kner család életéből 1938-1949” címen. Szerkesztője, Dr. ERDÉSZ ÁDÁM, Kner kutató, a békés megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója. Vele beszélgettem, Tőle kérdeztem a levélregény formáról és a kötet aktualitásról. Szót ejtettünk a megjelenés körülményeiről, a levelek szerepéről és jelentőségéről...

FESTŐ- ÉS ORGONAMŰVÉSZ Zászkaliczky Ágnes - Meskó Bánk 2023-05
A talentumokkal élni kell, kiteljesíteni őket és nem elásni, erről szól a példabeszéd. Vendégem, ZÁSZKALICZKY ÁGNES két talentumot is kapott az élettől - a zene és képzőművészet iránti elköteleződés csodáját. Festőművész és orgonaművész, aki teljes odaadással éli át és teljesíti ki e két művészeti irány iránti tehetségét. A gének teszik a dolgukat, öröklődnek. Fia és leánya a zeneművészet irányába lettek elkötelezettek…

BUDAFOKI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY Gyönki Viktória - Somogyi Ágnes - 2023-05
A főváros XXII. kerületében a Magdolna udvar ad otthont 2021-től a Budafoki Helytörténeti Gyűjteménynek, amely átfogó képet szeretne nyújtani a kerület történetéről, a római kortól a közeli jelenkorig. GYÖNKI VIKTÓRIA, mint fiatal muzeológus, nagy munkára vállalkozott, hiszen csak képanyag állt a rendelkezésére. Helyi lakosok és szakemberek segítségével sikerült megvalósítani a budafoki őslakosok régi vágyát: az új múzeum megőrzi majd szeretett városrészük gazdag múltját. Az interjú egyszerre enged betekintést az intézmény munkájába, a kiállításba és a kerület történetébe.

PETŐFI SZÜLŐHÁZÁBAN Szarka Ágnes - Áment Zsóka - 2023
A felvétel Kiskőrösön, Petőfi szülőházában készült. SZARKA ÁGNES idegenvezető bemutatta a költő megkereszteléséhez fűződő tárgyi emlékeket és érdekességként a keresztlevél adatait is értelmezte. Felsorolta a beírásokat és elmondta az akkori keresztelési szokásokat. Beszélt a lakószobában látható eredeti tárgyakról és a családi fotóról

FIDELIO IDŐSEK OTTHONA - Torda Judit - 2023-04
Ráckevén, gyönyörű környezetben, a Duna partján található a Fidelio Idősek Otthona. Nemcsak a környezet ideális, de az ott dolgozók is kiváló munkát végeznek. A gondoskodás, a törődés, a családias légkör megteremtésével, 150 idős ember fizikai, mentális egészségét biztosítják. Három mentálhigiénés szakember beszél a mindennapokról és arról, hogyan alkotnak egy nagy családot gondozók és gondozottak.

Itthon és/vagy otthon? Dr. VÁRNAY GYÖRGYI - Kéri Juli - 2023-03
Itthon és, vagy otthon? Vajon, mit jelent egy 15 éve külföldön élő, dolgozó doktornőnek ez a két fogalom. Fele családja Genfben, a másik fele Magyarországon. Hogy miért és miként ment el, és ezt hogyan élte és éli meg? Ezekre a kérdésekre kaptam választ dr. Várnay Györgyitől a beszélgetésben.

A költészet napja - Meskó Bánk - 2023-04
A költészet napja József Attila nélkül elképzelhetetlen, hiszen ez a nap a költő születésnapja. Ebből az alkalomból a szerelmes és istenes verseit emeltem ki, tekintettel a szerelmes versek mély érzelmekből való keletkezésére, melyek szinte a természetfelettire utalnak, mint az istenes versei.

Az Egyszülős Központ - Torda Judit - 2023-03
Az Egyszülős Központ egy különleges szervezet. Beszélgetőtársaim az alapítvány önkéntese – Tilkné Németh Mária - és egy szülő.
Az akarat, a szándék, a tanulás, a tartalmasabb élet elérése olyan motiváló erő, ami hatalmas energiákat mozgat meg. Hogyan tud valaki kiszakadni egy hátrányos helyzetű, bántalmazó környezetből és eljutni az egyetemig?

TRENCSÉNYI LÁSZLÓ a civilekről 2. - Áment Zsóka - 2023-03
A Magyar Pedagógiai Társaság elnöke, Trencsényi László az oktatással-neveléssel foglalkozó, jelentős számú civil szervezetről beszél: létrejöttükről, céljaikról, működési feltételeikről. Értelmezi a napjainkban létrejövő un. "hálózati "civil közösségek jellemzőit és szerepüket is.

BAYER GÁBOR, a hobbiborász - Somogyi Ágnes - 2023-04
A beszélgetés során Bayer Gábor elektromérnök, a Promontor Borlovagrend pincemestere mutatkozik be, aki igazi hobbiborász, kísérletező ember. A Velencei tó körzetében, Pázmándon hozott létre egy kis borászatot a saját szőlőültetvényén. Ahogy fejlődött az általa telepített és gondozott szőlő, úgy gyarapodott a szaktudása, gazdagodott készített borainak a választéka. A legfontosabb számára a minőség.

BUDAI ÉVA - nyelvtan és játék? - Kéri Juli - 2023-02
Egy régebbi adásban bemutattam BUDAI ÉVÁt, aki pedagógus és mellette rövid életrajzokat ír - minden naptári napra - híres emberekről. Másik igen érdekes tevékenysége, hogy nyelvtani játékokat készít. Külön-külön játékok alapjait képezik a nyelvtani fogalmak, a közmondások, szólások, stb. Az iskolai órákon kívül, a közösségi oldalon is élnek a játékok, de több kiadást megértek egyes játékai könyv formájában is.
A Budai Évával készült előző interjú, amiben a rövid életrajzokról beszélgetünk: https://anchor.fm/hatvanon-tul/episodes/Budai-va--vfordulk---Kri-Juli---2023-02-e1vq144

HARSÁNYI ZSUZSANNA, festőművész - Meskó Bánk - 2023-03
Vendégem, HARSÁNYI ZSUZSANNA festőművész Kecskeméten él és dolgozik. Elismert festő, aki pasztell és akvarell képeivel okoz örömet a festészetet kedvelők széles táborának. Régóta ismerem, és tudom, hogy a festészete, és azon túlmenően életének ars poeticája az önzetlen szeretet, és az ebből fakadó segíteni akarás az arra rászorulóknak. A testi fogyatékosok segítése, támogatása mindennapjainak szerves része. Hitvallása, hogy amit kaptál, amit tudsz, azt meg kell osztanod másokkal. A festészeten belül nem csak alkot, hanem a legnagyobb odaadással tanít is.

ERDŐDI GÁBOR, a költő,... - Torda Judit - 2023-03
ERDŐDI GÁBOR költő, műfordító, tanár
A költőknek minden időszakban nehéz dolga volt. Érzékenyek, másképp gondolkodnak, néha a valóságtól elszakadva a saját világukban élnek. De a tehetség, a műveltség mindegyiket jellemzi. Erdődi Gábor költő, műfordító habitusa is hasonló, méltó a nagy elődökhöz. A családi indítattás és a tehetség, egy rendkívüli életutat jelölt ki számára. Nagy élményt jelentett nekem a vele készült interjú, bár nem volt mindig könnyű mederben tartani a beszélgetést.

TRENCSÉNYI LÁSZLÓ, MPT elnöke - Áment Zsóka - 2023-03
"Napjainkban egyre több szó esik a civil szervezetekről, amelyek nonprofit módon, a kormányzattól függetlenül, önkéntes alapon a közjó javára működnek - jellemzőjük az önszabályozó, intézményesült önszerveződés. Hazánkban ennek régi hagyománya van, jó példa erre a Magyar Pedagógiai Társaság, amely 1891 óta a magyar pedagógusok bejegyzett, önkéntes szervezete."
Az interjú a szervezet elnökével, TRENCSÉNYI LÁSZLÓval készült.

KRAVÁR ÁGNES építésznő - Somogyi Ágnes - 2023
Az elmúlt évben KRAVÁR ÁGNES, Ybl Miklós-díjas építész, rendes tagja lett a Magyar Művészeti Akadémiának. A magyar építésznők közül ő az első, akinek ez sikerült. A székfoglalón Salamin Ferenc, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője mondott laudációt, amelyben így jellemezte: ”Ő az, akit orvosságként kellene felírni mélabús építészet ellen, házaiban harmónia, vidámság, a nőiesség jelenléte dominál.” Egész életművéből érezhető, hogy mestere, Makovecz Imre szellemiségének hű őrzője.

BUDAI ÉVA, évfordulók - Kéri Juli - 2023-02
Egy nyugdíjas pedagógus mottója, hogy ő „csak egy magyartanár, aki rajong a költészetért, a színházért és a játékért”. Eszerint is éli az életét! Egyik tevékenysége, hogy több mint 8 éve, naponta készít rövid megemlékezéseket - amolyan életutakat - az éppen aznap esedékes híres személyek évfordulójára. Hogy hogyan, honnan szerkeszt, és miért öröm ez számára és hasznos mindenkinek - erről beszélgettem BUDAI ÉVÁval.
Az évfordulós életutak napokra bontva megtalálhatók: https://lenolaj.hu/category/aktualis/budai-eva-rovata-evfordulo/
Az iménti beszélgetés folytatása, a nyelvi játékokról: https://podcasters.spotify.com/pod/pod/show/hatvanon-tul/episodes/BUDAI-VA-s-a-nyelvtani-jtkok---Kri-Juli---2023-02-e21degs

Bende Ágota és a Piskóta pékség - Áment Zsóka - 2023-01
Napjainkban egyre többet hallunk az étel-intoleranciáról, ami különféle betegség tüneteket okoz.
Az interjúban megszólaló magánvállalkozás, a Piskóta pékség vezetője - Bende Ágota - azoknak próbál szakszerű tanácsaival és étel kínálatával segíteni, akik valamilyen étel intoleranciában szenvednek.

Az Irodalmi Rádió - Zsoldos Adrienn és Árpád - Somogyi Ágnes - 2023-02
Az Irodalmi Rádiót legtömörebben a szlogenje jellemzi: „A gondolat és az ihlet rádiója”
A szerkesztőség kéttagú, Zsoldos Adrienn és Árpád. Árpád - a vezető-tulajdonos - készségesen ismertette szerteágazó tevékenységük részleteit, és kiderült, hogy egy olyan intézménnyé fejlődtek fennállásuk két évtizede alatt, amely komoly támasza a műkedvelő íróknak, költőknek abban, hogy szélesebb körben is bemutathassák a műveiket.
Az interjúban arról beszélgettünk, hogy ez a segítségnyújtás milyen formában történik.

Gyenesei Leila, öttusázó - Meskó Bánk - 2023-01
Az öttusa mint sportág szinte kizárólagos privilégiumot jelentett a férfiak számára. 1945-ig csak katonatisztek űzték ezt a sportot. A nők Magyarországon 1985-től vesznek részt ebben a sportágban. Az első női magyar bajnok, Emhő Réka volt. A női öttusa 2000-től szerepel az olimpián. Vörös Zsuzsa többszörös világ-és magyar bajnok 2004-ben Athénban szerzett aranyérmet.
Mai vendégem, Gyenesei Leila, aki 2008-ban csapatban szerzett világbajnoki aranyérmet, nyilatkozik ennek a sportágnak a szépségéről, nehézségeiről.

Hova tűntek a karikatúrák? Halász Géza - Kéri Juli - 2020-12
Eltűnt a magyar napilapok jelentős része, ahogy a vicclapok is. Velük együtt, eltűntek a karikatúrák is. Vajon, csak ez az oka, hogy már csak kiállításokon láthatók karikatúrák? Ezzel a kérdéssel kerestem meg egy illetékest, dr. Halász Géza karikatúristát. Természetesen, szóba került az ő útja is a pályán, de a karikatúra műfajáról és szerepéről is beszélgettünk… A beszélgetés 2020 decemberében készült, sajnos, azóta se változott semmi.
Halász Géza:
A MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) Karikaturista Szakosztályának elnöke. A KOKSZ (Kortárs Karikatúra és Szatirikus képzőművészeti műhely) alapító tagja.

Ónodi Viktória, a "lovaslány" - Áment Zsóka - 2022-10
A felvétel Kiskunfélegyházán, a Zöldmező Lovas Sportegyesület pályáján készült, a megszólaló Ónodi Viktória, a Móra Ferenc Gimnázium másodikos tanulója.
8 év alatt elsajátította a lovas és a ló együttes felkészültségén és teljesítményén alapuló sportszerű gyakorlatokat. Sok hasznos tapasztalatot szerzett e két fél között létrejövő érzelmi, lelki kapcsolat kialakulásáról, annak ösztönző hatásáról. Szó esik a Tapodi Richárd vezette lovardai közösség összetartó erejéről és választ kapunk arra a kérdésre: miért jó és érdemes lovagolni?

Az útkeresésről Petrics Andreával - Torda Judit - 2023-01
Hol a boldogság mostanában? Boldogulás és boldogság? Mit jelent ez a két szó és hogyan függenek össze? Az élet céljának megtalálása minden ember életében nagyon fontos. Van, aki rögtön rááll a helyes útra, van, akinek hosszú időbe telik, hogy kiteljesedjen az élete. Lényeges, hogy akarjuk a változást és tegyünk is érte!
Ez a beszélgetés Petrics Andreával az útkeresésről szól.

Plutzer Marianna, borász - Somogyi Ágnes - 2022-12
Harmatcsepp, Hipnózis, Pernahajder és társai - ezek a VIMAVIN szőlészet és borászat minőségi borai, amelyek különleges, op-art stílusú címkékkel ellátott palackokban kerülnek a borászati szakboltokba.
Milyen esélyekkel indult útjára egy évtizede ez a kisvállalkozás a nulláról? Ráadásul úgy, hogy a két tulajdonos ma is a fő foglalkozásuk mellett, hobbiból készít bort.
Plutzer Mariann, az egyik tulajdonos, aki nyelvtanárból lett marketinges és borász, a Promontor borlovagrend tagja mesél az eddig bejárt útjukról.

Csöre Gábor színész - Meskó Bánk - 2023-01
Csöre Gábor, akit a színház világából hívtam beszélgetni, nem a rivaldafény világáról kérdeztem. Egy másik médiában, a Tv-ben vállalt közszereplői tevékenységéről faggattam. A Magyar Krónika, a Libretto és az Édes anyanyelvünk kulturális műsorokban vezető riporterként kérdez és válaszoltat. Elkalauzol a művészet, az irodalom, a tudomány kimeríthetetlen világába úgy, hogy a néző, a hallgató akaratlanul is olyan ismeretek birtokába jut, melyet talán, ezen műsorok nélkül nem is ismert volna meg.

Az életfogytig tartó tanulásról... - Kéri Juli - 2022-12
Manapság az egyik gyakran hallott elvárás - az életfogytig tartó tanulás. Erről szól ez a beszélgetés, hogy ebben most hol tart dr. Lukács István orvos, fájdalomterapeuta arról .
Harmadik alkalommal került sor - immár tíz év alatt - hogy megosszuk az igen mozgalmas életútját. Az ezekből készült összeállítás itt található: https://anchor.fm/hatvanon-tul/episodes/A-fjdalomterapeuta--dr--Lukcs-Istvn---Kri-Juli---2022-12-e1t5k78

A fájdalomterapeuta, dr. Lukács István - Kéri Juli - 2022-12
Napjaink szlogenje az életfogytig tartó tanulás. Éppen egy évtizede ismerek valakit, - Dr. LUKÁCS ISTVÁN orvost, fájdalomterapeutát – aki ezen időszak alatt már eszerint élt, azaz, folyamatosan tanult. Alkalmam volt most vele már harmadszor interjút készíteni. Ezekből a beszélgetésekből készült most egy összeállítás, amiből követhető az az út, amit eddig végig járt. Eközben felcserélődött a sorrend, és az elsősorban háziorvosból, mára elsősorban fájdalomterapeuta lett…

A világot járt nagymama - Torda Judit - 2022-12
A mai divatos kifejezéssel élve, ez egy valódi multikulturális történet. Az események még a 70-es években kezdődtek, amikor egy francia szakos egyetemi hallgató, Bige Stefánia megismerkedett egy etióp fiatalemberrel. Élete nem szokványos fordulatot vett, amikor Addis Abbaba városába költözött. Később lányai folytatták a különleges, egyedi életüket egy francia és egy indai származású férj oldalán. Ő ma már nagymamaként gyakran utazik unokáihoz, hol Párizsba, hol pedig Koppenhágába.

Boros Márton, a játékos - Somogyi Ágnes - 2021-12
Az ATV csatorna Géniusz című vetélkedőjén tűnt fel újra Boros Márton, a kvízjátékos. Korábban több más játékban is eredményesen szerepelt, hiszen szép összegeket nyert tudásával. A főnyereménytől most két párbaj választotta el, pedig a kilencedikig legyőzhetetlennek tűnt. A beszélgetésből kiderül, mi motiválja, hogyan viszonyul a különböző vetélkedőkhöz, a tévés szerepléshez és elárul néhány kulisszatitkot is a felkészülésről.

90 éves Albert Zsuzsa költő - Áment Zsóka - 2022-11
Albert Zsuzsa József Attila díjas költő, irodalomtörténész, műsorvezető. 1954-től 40 évig a Magyar Rádió irodalmi osztályának szerkesztője volt, nevéhez fűződik az Édes anyanyelvünk és a Beszélni nehéz című sorozatok szerkesztése. Első verseskötete A csönd margójára címmel jelent meg 1974-ben. A rádiós beszélgetések anyaga Irodalmi legendák, legendás irodalom címmel 11 kötetben olvasható. A Duna Televízió külsős szerkesztő-riportereként is dolgozott.

200 éves Petőfi Sándor - Meskó Bánk - 2022-12
2023. január elsején 200 éve, hogy nemzetünk nagy költője, Petőfi Sándor megszületett. Életének 27.évében halt hősi halált. Rövid élete alatt olyan irodalmi hagyatékot hagyott ránk, amit egy magyar költő sem tudott túlszárnyalni. Olyan időszakban alkotott, amikor a magyar nyelv csak 1836-ban válhatott hivatalos nyelvé és kizárólagos használata 1844-től kezdve valósulhatott meg. Ilyen körülmények között Petőfi költészete sokkal magasabb rangot tudhat magának, mint a későbbi költői nemzedék. A magyar nyelv tárházát kivételes tehetségével használta ki, maradandóan megmutatva nyelvünk szépségét, páratlan gazdagságát. A most elhangzó Három madár című versében emberi erényeket csillant fel az ég madaraiban, csodálatosköltő képekkel, hasonlatokkal.

Balogh Adrienne, ékszerbecsüs - Kéri Juli - 2022-11
Szeretek érdekes foglalkozásokat űző embereket megismerni, és feltételezem, hogy másokat is érdekelnek ők.
Ma BALOGH ADRIENNE személyében egy ékszerbecsüst sikerült szóra bírnom. A beszélgetésből megismerjük a munkáját, az ékszerekhez való viszonyát, a hitvallását. Kiderül az is, hogy miért tarja magát inkább ékszertanácsadónak, mint ékszerbecsüsnek…

József Attilára emlékezve - Meskó Bánk - 2022-11
József Attila halálának december 3-án volt 85. évfordulója.
Két versével szeretném felhívni a hallgatók figyelmét, hogy egész életében félelem járta át a lelkét, hogy nem szeretik őt, elhagyják, magára marad. Nem vágyott a dicsőségre, csak a szeretetre. Egyik nagy szerelme kezelőorvosa Gyömrői Edit volt, aki nem viszonozta szerelmét és magára hagyta. Ez a beszélgetés erről a kapcsolatról szól. A két vers, amit a beszélgetésben idézek, az az elhagyás félelme és szeretetre vágyás kifejezése. Úgy érzem, ezekben minden benne van, amit József Attiláról röviden elmondhatunk.
A beszélgetőtárs VASBÁNYAI FERENC ny. irodalom- és történelemtanár

Az Edelweiss kórus - Somogyi Ágnes - 2022-10
Köztudott, hogy a közös éneklés hatással van testi-lelki egészségre, oldja a feszültséget, örömet okoz és segít feloldani a magány szorongató érzését, ezáltal az immunrendszert is erősíti. Ha valaki nem is tud művészi szinten énekelni, de szeret - akkor tegye, mert igazi gyógyír.
Néhány bátor hölgy Budafokon elhatározta, hogy - a helység sváb hagyományaira építve - kórust alapít. Egy éve rendszeresen gyakorolnak, fejlődnek, miközben közöttük egyre szorosabbra fonódnak a közösségi, már-már baráti szálak. Nyitottak, szívesen fogadnának új tagokat. Ezért is fontos az Edelweiss kórus.

Az APS fotóstúdió - Torda Judit - 2022-10
Több, mint 20 évvel ezelőtt megalakult egy fotóstúdió. Ma már sok, lelkes, amatőr fotós van a tagjai között. Számtalan kiállítás tanúsítja, hogy az irodalom, a zene vizuálisan is megjeleníthető, ha a fotós tehetséggel és különleges látásmóddal rendelkezik.
APS Stúdió, hogy mit is jelent ez a név, az kiderül az interjúból. A beszélgetés résztvevői: FABÓ KATALIN és ABONYI MAYA

A mézeskalácsos - Söjtöry Etelka - Áment Zsóka - 2022-07
Az illatos mézeskalács sütemények a karácsony hangulatához tartoznak. Régen mézesbábosoknak hívták a mestereit, mert a figurák bábukat, pólyás babát, huszárt, betyárt ábrázoltak. Legkelendőbb árú a mézeskalács szív volt, amit a legények választottjuknak vettek. A kisgyerekek a csákós huszárnak örültek.
SÖJTÖRY ETELKA mézeskalács készítő erről a mesterségről mesél.

Német nyelvterületen a Civil Rádió - Cserháti Ákos - Kéri Juli - 2022-11
2019 decemberében elvették a Civil Rádió élő adásnak lehetőségét az FM 98.0-n. Nagyon meg voltunk ijedve, noha, tapasztaltabb rádiósok vigasztaltak, hogy podcaston tudjuk folytatni a műsorainkat. Akkor még azt se tudtuk, mit jelent a podcast…
Hogy mi történt azóta, hogyan jutottunk el odáig, hogy manapság már német nyelvű platformon is elérhetőek vagyunk? Nos, erről beszélgettünk CSERHÁTI ÁKOSsal, a Civil Rádió ügyvezető igazgatójával…

Duboczky Katalin, aki mindenre nyitott - Somogyi Ágnes - 2022-11
Tapasztalható, hogy a nyugdíjasok életmódja átalakulóban van. Egy részük, a felemelt korhatár ellenére is, különböző okokból tovább dolgozik. Sokan viszont most próbálják megvalósítani dédelgetett álmaikat és erre keresik a lehetőségeket.
Az egykor magyar-ének szakos tanárnő is ezt teszi: önkéntesként jóga órákat tart, nyelveket tanul, kórusban énekel, de még az örömtánc, a színház- és koncertlátogatás is belefér az idejébe. Az motiválja, hogy csak úgy tud másoknak adni, ha töltekezik élményekkel, ismeretekkel, energiával és közben társaságban is lehet.

Gondolatok Radnóti Miklósról - Meskó Bánk - 2022-11
1944 október első hetében - a pontos napot nem ismerjük - ölték meg Radnóti Miklós magyar költőt, ahogy ő magát a Bori noteszen nevezte 78 éve vetettek véget életének 35 éves korában. Gondolataimat róla, vele kapcsolatban az elhunyt szeretteinkre emlékezve osztom meg, mert költészetét az emberi értelem, érzelem olyan tiszta, őszinte megnyilvánulásának tartom, amely példaértékűvé kell, hogy váljon az utókornak. Fogadják gondolataimat azzal a szeretettel, ahogy azt én megosztom Önökkel.

"Szelesvágta" lovasiskola, Sédy Tamás - Torda Judit - (2015)
A Szelesvágta Lovas Sport és Kulturális Egyesület egy lovasiskola, ami szól a lovaglásról, a tanításról vagy a terápiáról - de lehet ennél is több… Vezetője: Sédy Tamás

Lehet élő egy családfa? Szabó Dorottya - Kéri Juli - 2022-09
Azzal, ha sikerül felállítanunk egy családfát, még csak száraz adatok birtokába kerültünk. Beszélgetőtársam, Szabó Dorottya levéltáros most induló vállalkozásában olyan lehetőséget kínál, ahol szándéka szerint szinte élővé válik a családfa – de legalább egy ága vagy egy személye. Hogy mire alapozza mindezt, kiderül a beszélgetésből…
Nemrégiben készült egy másik beszélgetésünk Szabó Dorottyával, amelyben útmutatást adott ahhoz, hogy hogyan is induljon el az, aki a felmenőit szeretné kutatni. Ennek a podcastnak az elérhetősége:

A Bibok pincészet - Somogyi Ágnes 2022-10
A budafoki Promontórium Borlovagrend olyan tagja mutatkozik be, aki első generációs borász: Bibok Zoltán,a sóskúti Bibok pincészet tulajdonosa.
Prémium kategóriás,aranyérmes borai jelzik,hogy a kitartó munka , a tanulás meghozza az eredményt.

Sárba Katalin, az értékközvetítő - Meskó Bánk - 2022-10
Életünk egyik legfontosabb feladata az értékek, a szép, a jó, a nemes átadása, közvetítése embertársainknak. Mai vendégem, Sárba Katalin kapott erre talentumot, felhatalmazást a sorstól.
A képzőművészet iránti elkötelezettsége, szeretete alkotóművészek munkáinak bemutatására predesztinálta és a mai napig is erre készteti. Nem csak a művek kiállításon történő bemutatását szervezi, de azok könyv, képzőművészeti albumok formájában való megjelentetését is előkészíti. Rendezvényein, mint kiváló fényképész is jelen van.

A Tolcsvai vár, Takács Mónika - Áment Zsóka - 2022-10
Tolcsva a Tokaji-borvidék egyik települése. Régi kastélyairól és újabban borfesztiváljairól nevezetes. A beszélgetés témája a felújított Szirmay-Waldbott kastély. A megszólaltatott az intézmény vezetője, Takács Mónika volt.

74 éve együtt a Molnár házaspár - Torda Judit - 2022-10
A véletlen hozott össze az idős Molnár házaspárral, Rózsika nénivel és Gyuri bácsival. Hétköznapi emberek, akiknek élete, mindennapjai ugyanúgy zajlanak, ahogy mindenki másé. Ők mégis különlegesek, egyediek abban, ahogy ragaszkodnak egymáshoz, ahogy kitartanak egymás mellett. A beszélgetést áthatja az a sajátos derű, ahogyan az életet szemlélik! Ők ketten, 74 éve házasok!

A kutyusok örökbefogadásáról Dancza Mártával - Torda Judit - 2022-08
Mi a teendő, a célszerű teendő, ha valaki kutyust szeretne örökbe fogadni. Dancza Márta saját tapasztalatait is felhasználva, megosztja a legfontosabb érzelmi szempontokat. A beszélgetés végén meg is indokolja, hogy miért lényegesek a szempontjai. Mert „ez egy végleges kapcsolat”!

Útmutatás a családfakutatáshoz Szabó Dorottyával - Kéri Juli - 2022-09
Ahogy sokasodnak az éveink, egyre többen kíváncsiak leszünk a felmenőinkre. Elkezdünk érdeklődni rokonoknál, ismerősöknél… Egyszer csak azonban elakadunk, mert nincs kitől információt kapni. Ilyenkor érdemes belekezdeni a családfakutatásba. Hogy hogyan is kell ezt hatékonyan csinálni, abban ad útmutatást beszélgetőtársam, Szabó Dorottya levéltáros.
Most a „hagyományos” családfaállításig jutottunk el, hamarosan folytatjuk a beszélgetést, amikor az „élővé tett családfa” lesz a témánk. Annak a beszélgetésnek az elérhetősége: https://anchor.fm/hatvanon-tul/episodes/Lehet-l-egy-csaldfa--Szab-Dorottya---Kri-Juli---2022-09-e1p8bhv

A Tapodi lovastanyán - Áment Zsóka - 2022-08
A beszélgetés felidézi a Tapodi család 4 nemzedékének lovas történetét a kezdetektől napjainkig. Nevükhöz fűződik a kiskunfélegyházi lovassport megalapozása - a helyi fogathajtó versenyek megszervezése, amelyekkel országos hírnévre tettek szert. Történetük jó példa arra, hogyan lehet tartalmas, értékteremtő, mindig új kihívásokra kész családi- és közösségi életet élni vidéken.

Fekti Vera festőművész - Meskó Bánk - 2022-08
Fekti Vera művésznő, a Balatoni felvidéken él, és alkot. Örök témát ad a környezete, amit főleg akvarellben örökít meg. A beszélgetésben beavat ennek a technikának a használatába, majd summázza is - „együtt dolgozik a táj és én, meg a festék is külön dolgozik”. További, sajátos festési technikája is a kiderül beszélgetésből…

Senior Örömtánc Simoncsics Judittal - Somogyi Ágnes -2022-09
Egy matematika-fizika szakos, még aktívan dolgozó, tanár – Simoncsics Judit - úgy döntött, hogy csatlakozik a Senior Örömtánc mozgalomhoz. Először csak táncolt, majd új hivatásának választotta a táncoktatást. Mi mindent tapasztalt és tanult meg idős tanítványai között?

A tanévkezdés kapcsán - Kókayné Lányi Marietta pedagógiai vezető - Kéri Juli - 2022
Kókayné Lányi Marietta több évtizedes pedagógiai pályája legfőbb jellemzője, hogy nem hagyományos módszerrel neveli, oktatja a rá bízott gyermekeket. Teszi ezt egy különleges intézmény pedagógiai vezetőjeként, ahol minden munkatársa részese ennek a szemléletnek. Hogy miként alakult a pályája és az iskola, erről beszélgettünk…
A tanévkezdés kapcsán két interjút fűztem egybe. Két olyan pedagógust mutattam be, akik két generációt képviselnek, de egy a mentalitásuk. A másik interjú főszereplője Bodor Klára Sarolta. A vele készült beszélgetés itt hallgatható:

A tanévkezdés kapcsán - Bodor Klára Sarolta, a 2021 év pedagógusa - Kéri Juli
Bodor Klára Sarolta munkáját a 2021 év pedagógusa címmel ismerték el. A díjátadó ünnepségen elhangzott laudáció szerint legfőbb érdeme, hogy nem hagyományos módszerrel neveli a rá bízott gyermekeket. Hogy mik ezek a módszerek, erről beszélgettünk röviddel a díjátadó után…
A tanévkezdés kapcsán két interjút fűztem egybe. Két olyan pedagógust mutattam be, akik két generációt képviselnek, de egy a mentalitásuk. A másik interjú főszereplője Kókayné Lányi Marietta volt. A vele készült beszélgetés itt hallgatható meg:

2 pedagógus, 2 generáció, 1 mentalitás - Kéri Juli - 2022
A tanévkezdés kapcsán két interjút fűztem egybe. Két olyan pedagógust mutatok be, akik két generációt képviselnek, de egy a mentalitásuk. Ami a közös bennük, hogy nem hagyományos módon tanítanak. KÓKAYNÉ LÁNYI MARIETTÁval több évtizedes pedagógiai pályájáról beszélgettünk, ebből tudjuk meg mi a nem hagyományos a tanításában. BODOR KLÁRA SAROLTA rövidebb szakmai útját is pont ezért értékelték az év pedagógusa címmel.

Játékbaba Múzeum Gyomán - Kéri Juli - 2020-06
A Békés megyei Gyomaendrődön látogatóit várja az Aranka Játékbaba Múzeum. A mintegy ezer babából álló gyűjtemény Dr. Latorcai-Újházi Aranka - a város szülöttje - és férje, Dr. Latorcai János ajándéka volt néhány éve a városnak. Az életen át tartó gyűjtögetésről, a babák sokszínűségéről, restaurálásáról beszélgettem a babák gondos „anyukájával”. Természetesen szóba került a kiállítás létrejötte és gondozása is…

A redőnyös - Áment Zsóka - 2020-11
Mit is csinál egy árnyékolástechikai szakember? Ha, úgy kérdezem, hogy egy redőnyös? Vajon mindenki tudja a választ, vagy érdemes meghallgatni Sánta Tímeát, a szakembert…

Japánkert - Torda Judit - 2020-11
Már itthon is meg lehet ismerkedni a „slow life”, a „lassíts, hogy élj” japán mentalitással. Mindössze Zuglóba kell menni, a Japánkertbe - ott minden adott, hogy választ kapjunk erről az életformáról. A beszélgetésben Gódorné Hazenauer Zita volt a kalauzunk.

Lics Judit, borász - Somogyi Ágnes - 2022-07
A budafoki Promontórium Borlovagrend 30 évvel ezelőtt alakult. Ebből az alkalomból beszélgetés-sorozatot rendeznek, lehetőséget adva a borlovagok bemutatkozására.
Lics Judit igen sikeres borász, aki a családjuk vállalkozását viszi tovább a testvérével együtt.
Arról mesél, hogy miért döntött a borász szakma mellett, de beszél a generációk felelősségéről, a minőségi bortermelésről és kitekint Budafok és a magyar borászat jövőjére is.

A kutató levéltáros, Dr. Erdész Ádám - Kéri Juli - 2022-06
Egy korábbi interjúban Dr. Erdész Ádámmal, a Békésmegyei Levéltár ny. igazgatójával a levéltárosi munka mibenlétéről beszélgettünk. https://anchor.fm/hatvanon-tul/episodes/A-levltrban---Dr--Erdsz-dm---Kri-Juli---2022-05-e1k6tfe Akkor az iratok bekerülésétől a további sorsáig jutottunk. Most, a másik nagy szakterületről, a kutatásról mesél nekünk - közben bemutatva a saját munkásságát. Hogyan is lett a híres gyomai Kner nyomda, és a több generációsan a nyomdászattal foglalkozó család kutatója? Hol is tart most ebben? Milyen újdonságok kerültek elő napjainkban? Milyen újdonságok vannak közel a megvalósításhoz?

A "szegények orvosa" színdarab - Meskó Bánk - 2022-07
A Pasaréti Közösségi Házban bemutatták Meskó Zsolt legújabban írt és rendezett színdarabját. Témája, a „szegények orvosa”, Dr.Batthyány Strattmann László élete és hivatása. Mi inspirálta a témához? Erről, és a közösségi ház előadóiról szól a beszélgetés….

Önkéntes Finnországban Major Árvácska - Torda Judit - 2022-06
Kifejezetten humán beállítottságú, egész életét ekként is élte, munkája is ilyen területeken volt. Mellette, a másokon való segítés is része volt Major Árvácska életének. Hogyan, és miként került Finnországba? A beszélgetés erről szól, és az ottani tapasztalatairól.

Ónodi Krisztina, cukrász - Somogyi Ágnes - 2022-06
Közgazdászként diplomázott, ma cukrász. Az odáig vezető útról, a mai életéről és a cukrászok mindennapjairól mesél Ónodi Krisztina.

Tánckoncert, Patkós Imre - Áment Zsóka - 2022-06
Mi is ez a fogalom, hogy tánckoncert? A legilletékesebb személy - az állami díjjal kitüntetett - Patkós Imre, a Szolnoki Szimfonikus zenekar szakmai igazgatója adja meg a választ, és mesél a zenekar életéről…

A levéltárban - Dr. Erdész Ádám - Kéri Juli - 2022-05
A levéltáros. Ismerjük a fogalmat, de vajon tudjuk, hogy mi a feladata, a munkája egy levéltárosnak? Dr. Erdész Ádámot, a Békésmegyei Levéltár ny. igazgatóját kértem meg, hogy beszélgessünk erről a hivatásról. Most csak az általános tennivalóit ismerjük meg a levéltárosnak, a következő alkalommal beavatja a hallgatót a kutatói munkába is.

Sárkány Péter borász - Somogyi Ágnes - 2022-05

A Carissimi Alap - Torda Judit - 2022-05
A Pozsonyban megjelenő Carissimi Alap 20 éves születésnapját ünnepelték Komárnoban nemrégiben. Az Alap történelmét, működését mutatja be a felvétel, megszólaltatva érintetteket is.

A páncélkovács - Ádámffy Zsigmond - Kéri Juli - 2022-05
Az egyik adásban bemutattam a buhurt nevű hagyományőrző küzdősportot. (https://anchor.fm/hatvanon-tul/episodes/Gulys-Anna-a-buhurtrl---Kri-Juli---2022-03-e1gjd6a) Ott szó esett a sporthoz tartozó páncélokról. Az is kiderült, hogy Magyarországon néhányan készítenek a hagyományőrzéshez nélkülözhetetlen eszközöket. Egyikükkel, Ádámffy Zsigmond páncélkováccsal beszélgettem, aki a páncélokon kívül minden kiegészítőt is készít – fegyvereket, nyereghez való vereteket, csattokat, stb. Autentikus munkái megtalálhatók többek között a várfelújítási programban résztvevő várakban is…

A helytörténész - Garbóci László - Somogyi Ágnes - 2022-05
Garbóci László helytörténész és borlovag. Szinte történelemóra részese lehet a hallgató! Garbóci László rendkívül izgalmasan, összefonódva mesél a budafoki borlovagrendről és a hely történetéről…

A környezetvédő - Kremnicsán János - Torda Judit - 2022-03
Újbuda környezetének védelméért elismerő címet kapott nemrég az önkormányzattól Kremnicsán János.
Az Újdudai 60+ program keretében előadássorozatot indított, aminek most a fűszer- és gyógynövény a témája. A programról készült vele a beszélgetés…

A szobrász - Párkányi Raab Péter - Meskó Bánk - 2022-05
Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas szobrászművész Péliföldszentkereszten készíti el Magyarországon előszőr ilyen méretben - a kálvária mintájára - a 14 stációból álló öröm útját. A domborművek Krisztus feltámadásától pünkösdig idézik fel a Megváltó történetét. A szalézi rend kolostorának környékén, magánadományból készül az alkotás.

A népdalénekes - Bodza Klára - Áment Zsóka -2022-05
80 éves Bodza Klára népdalénekes . Erre az alkalomra életrajzi könyve jelent meg. Ünnepi műsorban találkoztak vele rajongói és egykori tanítványai, az ott elhangzott beszélgetéséből hallanak…

Nyúlné dr. Pühra Beáta - Az év borásza 2021 - Somogyi Ágnes - 2022-04
„Az év bortermelője Magyarországon” cím a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb kitüntető díj. A nyertes bortermelő - Nyúlné dr. Pühra Beáta - több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló minőségéért, hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható 1991 óta.

Békés megye kincsei, Dr. Füzesné Hudák Julianna - Kéri Juli - 2020-06
Sokan szeretnek utazgatni, ismerkedni kulturális és természeti látnivalókkal. Közülük is sokan vannak, akiket vonz Magyarország mélyebb megismerése. dr. Füzesné Hudák Julianna segítségével virtuális sétára invitáljuk ezen hallgatóinkat Békés megyébe. Kalauzunk szűkebb hazája ez a vidék, amit nagy szeretettel fedezz fel a mai napig. Könyvtár szakos lévén, a látottakat történelmi és irodalmi élményekkel gazdagítva tárja elénk.
A „megtekintett” helyek: Gyula, Békéscsaba, Szarvas, Gyopárosfürdő, Gyomaendrőd, külön kiemelve a valahai két városrészt Gyomát és Endrődöt.

Az Ezüstnet Egyesületről Takács Mártával - Áment Zsóka - 2022-04
Idén lesz 15 éve, hogy megalakult az informatikát időseknek oktató „Kattints rá Nagyi”. Mára, már kibővültek, az irányt inkább a kultúra felé fordították és Ezüstnet Egyesületté alakultak. Vezetőjük, Takács Márta mesél erről az útról…

A Menhely Alapítványról Guba Ildikóval - Torda Judit - 2022-04
1989-ben a szociálisan hátrányos helyzetbe került emberek segítésére alakult a Menhely Alapítvány. Létrejöttét és működését mutatja be a lassan 30 éve ott dolgozó Guba Ildikó…

Ringhoffer Adolf, az agrárerdész - Meskó Bánk - 2022-04
Hogyan lesz egy gépészmérnökből agrárerdész? Mi az erdőkert rendszer? Mi a permakultúra?
Ringhoffer Adolf életútja és, hogy mit csinál az agrárerdész az kiderül a beszélgetésből...

Gulyás Anna a „buhurtról” - Kéri Juli - 2022-03
Hogy mi a burhut? Eszik, vagy isszák? Gulyás Annától választ kapunk rá, akinek ez az életstílusa. Emellett még számos érdekes, izgalmas tevékenység tölti ki az életét. Ezek közül néhányba be is avatja a hallgatót, mindeközben élvezhetjük egyedi stílusát is …

A Tiffanyról Gerhardt Krisztina - Somogyi Ágnes - 2022-03
A Ráth György villában látogatható az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteménye. Gerhardt Krisztina avatja be a hallgatót abba a világba, ami itt látható, különös tekintettel a Tiffany technika kitalálójára, és annak alkalmazására…

Verbőczi Erika, gazdaasszony - Torda Judit - 2022-03
Verbőczi Erika az Ócsai Tájház gazdaasszonya volt 20 éven keresztül. Rajta keresztül képet kapunk, a régi kiskertekről, a benne termelt konyhanövényekről és azok felhasználásáról…

Agárdi Gabriella festőművész - Meskó Bánk - 2022-03
Agárdi Gabriella festőművésznő folyamatosan tanul, megújul, képezi magát. Mindeközben tanít is - egyaránt gyerekeket és felnőtteket - alkotótáborokat vezet, és mindent elkövet, hogy közel hozza az emberekhez a művészetet…

Mindszenty József kiszabadítása - Áment Zsóka - 2022-03
1956 -ban, került sor - az akkor már háziőrizetben levő - Mindszenty József bíboros, hercegprímás kiszabadítására. Az akcióban részt vett, a ma 92 éves Tóró Antal is, aki most így emlékezik vissza a történtekre…

A 106 éves újszülött - Kéri Juli - 2022-02
A 106 éves újszülött. Nem tévedés - egy szakácskönyvről van szó, ami 106 év után került kiadásra.
Szerzője, a gyomai Kner nyomda alapítójának, Kner Izidornak Piroska nevű húga. 1915-ben öntötte végső formájába a szakácskönyvét, de életében sose jutott odáig, hogy nyomtatásba is kerüljön.
Hogy eddig hol aludta Csipkerózsika álmát? Hogyan került elő? Hogy lett két kötetes kiadvány? Ki írta az első kötetet? Hogyan lett sikerkönyv?
Nos, mind ezekre, és sok más kérdésre adnak választ az érintettekkel folytatott beszélgetések…

Egy régi-régi szakácskönyv sorsa - Kéri Juli - 2022-02
Mesebeli, de mégis igaz történet egy 106 éve íródott, de eddig ki nem adott szakácskönyvről, és sorsáról… Szerzője, a gyomai nyomdaalapító Kner Izidor Piroska nevű húga...

Pataki Éva és József, a világutazók - Somogyi Ágnes - 2015-08
Pataki Éva és József, a világutazó házaspár. 2015-ben meséltek arról, hogy hogyan jutottak el a világ szinte minden tájára. Azt is megtudjuk, merre jártak azóta…

Göncz Árpád - Áment Zsóka - 2022-02
100 éves lenne sokunk kedvence, "Árpi bácsi", azaz Göncz Árpád. Ezúttal, egy szubjektív emlékezést hallhatnak…

Hermann Andrea és Zsolt - képzőművészek - Meskó Bánk - 2017-04
Meskó Bánk:
Hermann Andrea és Hermann Zsolt. Két testvér, két képzőművész. Mindketten az egyházművészet területén alkotnak, de más-más területen… 2017-ben készült a felvétel, most kiderül (részben), hogy mi került ki Zsolt kezeiből azóta…

Az idegenvezető - Major Árvácska - Torda Judit - 2014-03
Milyen a „jó” idegenvezető? Mitől lesz „jó” az idegenvezető? Ilyen és hasonló kérdésekre válaszolt Major Árvácska idegenvezető. A felvétel 2014-ben készült, de a válaszai örök érvényűek…

"Versel" az Operatőr - Andor Tamás - Kéri Juli - 2019-05
Andor Tamást, aki ismeri, mindenki neves operatőrnek, alkalmanként színésznek ismeri. Kevesen tudják, hogy évtizedek óta - többek között -„versel” is. Ám ezeket a verseket nagyon szűk körben mutatja meg. Most azonban, a beszélgetés során hallunk két rövidebbet a saját előadásában…

Láng Kovács Éva - nagybányai művésztelep - Meskó Bánk - 2022-01
Láng Kovács Éva művészettörténész új regénye - a „Festők a szabadban” - a nagybányai művésztelep életét eleveníti meg. A beszélgetésből megismerhetjük a könyv megírásának előkészületeit is…

Anyanyelvápoló - Kerekes Barnabás - Somogyi Ágnes - 2015-01
Az Anyanyelvápolók Szövetségének 25 éve alatt „valamilyen minőségében mindig vezetője volt” Kerekes Barnabás tanár úr. Társszervezetekkel együtt, fő feladatuk az anyanyelv ápolása a fiatalok körében. Hogy ez mit takar - a beszélgetés végére kiderül…

Egy Nobel-díjas - Dr. Békésy György - Torda Judit - 2022-01
Dr. nemes Békésy György egyike Nobel-díjasainknak. Halálának 50. évfordulójára emlékévet szerveznek. Az emlékbizottság tagjaival - Dr. Vincze Jánossal, az emlékbizottság elnökével, Ghima Ernővel és Farkas Ferenccel - beszélgettünk a díjazottról és az eseményről…

Életmódváltás - Vermes Mária - Áment Zsóka - 2022 01
Vermes Mária élete úgy alakult, hogy életmódot is kényszerült váltani. Hogy mi volt az oka, hogyan élte meg, és hogyan él ma, erről szól a beszélgetés…

Az év pedagógusa 2021 - Bodor Klára Sarolta - Kéri Juli - 2021-12
Bodor Klára Saroltát egy móri speciális iskola pedagógusaként érte a kitüntetés. A laudációban két kiemelendő tulajdonsága szerepel: hogy „példaértékű pedagógiai tevékenységéért”, valamint, hogy „a hagyományoktól eltérő módon tanít”. Hogy ez mit takar? - erről is beszélgettünk. De, felfedjük egyéb képességét is!!

Könyvajánló - Meskó Bánk - 2021-12
A karácsonyi ajándékba kapott és már el is olvasott könyveiről, illetve az általuk kiváltott élményeiről mesél Meskó Bánk…

Életmódváltás - Preisinger Éva - Áment Zsóka - 2021-12
Preisinger Éva, aki aktív életében legutoljára Újbuda kulturális életének igazgatója volt, mára már fazekasmester…

Bortarot - Takács Edina - Somogyi Ágnes - 2019
A Bortarot a tarot kártya és a bor világának összefonódása. Takács Edina a tarot kártyák többségéhez hungaricum szőlőfajtákból készült bort társított. És, hogy ettől hogyan töltődhetnek fel egészséggel, életkedvvel és boldogsággal? Ez kiderül a beszélgetésből…

Boszorkánymúzeum - Czuci Anita - Torda Judit - 2021-12
Könyves Kálmán óta tudjuk, hogy „Boszorkányok pedig nincsenek”. Vagy mégis? Mindenesetre, Boszorkánymúzeum az van. Ezt egy virtuális látogatás bizonyítja…

Köllő Miklós, a művész - Áment Zsóka - 2021-08
75. születésnapján készült egy beszélgetés Köllő Miklóssal - 2021 augusztusában. A beszélgetés második részében egy új korszak kezdetétől meséli el művészi pályájának alakulását - napjainkig …
Az augusztusi adás meghallgatható: https://anchor.fm/hatvanon-tul/episodes/Kll-Mikls--a-mvsz---ment-Zska---2021-08-e161sem

Hol a határa a mesterséges intelligenciának? Dr. Komzsik Lajos - Kéri Juli - 2021-11
Mi a mesterséges intelligencia, és van-e határa? Erről beszélgettünk Dr. Komzsik Lajossal, aki egykor gépészmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. 40 éve Amerikában él, és napjainkban Professzor Emeritusként alkalmazott matematikát tanít az Óbudai Egyetem.

A Major pedagógus házaspár - Torda Judit - 2021-11

Harsányi Zsuzsanna, festőművésznő - Meskó Bánk - 2021-12
A napokban megnyílt kiállítása kapcsán készült a beszélgetés Harsányi Zsuzsanna festőművésznővel. Átfogóan, részletesen mesélt a pasztell festészet lehetőségeiről, és saját technikájáról is…

Boros Márton, a kvízjátékos - Somogyi Ágnes - 2021-12
A Géniusz televíziós kvízjáték egyik nagytudású játékosát, Boros Mártont, a civil embert ismerhetjük meg a beszélgetésből…

"Rekedenc Mozaic & Design"- Hórász Rita és Podlovics Zsolt - Kéri Juli 2021-10
Az újonnan megnyílt Retro Élményközpontban a kor hangulatának felidézéséhez nagymértékben hozzájárulnak a "Rekedenc Mozaic & Design" „retromozaikjai”. Ezek keletkezéséről, valamint egyéb munkáikról beszélgettünk Hórász Ritával és Podlovics Zsolttal…
2018-ban már készítettem Velük "Rekredenc" címmel egy interjút, ahol a technikájukról is sok érdekeset megtudhatunk!!

"Rekredenc"- Hórász Rita és Podlovics Zsolt - Kéri Juli - 2018-07
Hórász Rita és Podlovics Zsolt "Rekredenc" néven különleges technikával - üvegmozaikkal - újítanak fel használati tárgyakat. Mellette készülnek ékszerek és dekorációs tárgyak is...

Idősek Barátai Alapítvány - Torda Judit - 2021-11
Egy 1946 alapított nemzetközi alapítvány, amely idős, egyedül maradt embereknek kíván társaságot, figyelmet, segítséget nyújtani. Magyarországon Idősek Barátai néven él az Alapítvány. A napokban Párizsban zajlott konferenciájukon készült a riport…

Havasi Grauszmann Tünde, gyertyafaragó - Áment Zsóka - 2021-11
Karácsonyhoz közeledve, jobban felfigyelünk az olyan mesterségekre, mint amit Havasi Grauszmann Tünde űz – nevezetesen ő gyertyafaragó mester. Hogy milyen út vezetett ennek a címnek elnyeréséhez, erről szól az interjú.

Bitai Gergely, borlovagrend nagymester - Somogyi Ágnes - 2021-10
Amikor egy pedagógus riporternek lehetősége adódik bemutatni, egy hajdani tanítványát - Bitai Gergelyt - mint a Promontórium Borlovagrend legfiatalabb nagymesterét – személyesebb kérdések is megengedettek …

Mottó: "Nyelvében él a nemzet" - Meskó Bánk - 2021-10
„Nyelvében él a nemzet!" – lehetne a mottója Meskó Bánk szavainak, melyben a szép magyar nyelv illő használatáról és az emberi kapcsolatok összefüggéséről elmélkedik…

Budapest Retro Élményközpont - Kéri Juli - 2021-10
Budapest új látványossága, a 2021 augusztusában megnyílt Budapest Retro Élményközpont. Tulajdonosával, Horváth Ákossal járjuk végig a kiállítás három szintjét, hogy bemutassuk mi vár a leendő látogatókra…

Szalai Katalin, kódexíró - Somogyi Ágnes - 2017-12
Kódexírás manapság is létező foglalkozás. Jeles képviselője, Szalai Katalin. A vele készült beszélgetésből a művészt is és a munkáját is megismerjük…

Potyó Imre, természetfotós - Áment Zsóka - 2021-10
Potyó Imre természetfotós művészé válásáról és a napi tevékenységéről mesél, amit nem csak a fotózás tesz teljessé..

Attitüd Alapítvány - Torda Judit - 2021-10
Az Attitüd Alapítvány autista fiatalok önkifejezését segíti, illetve teszi lehetővé a művészetek területén. Létrehozója, Blaskó Borbála mesél saját, és az alapítvány életéről…

Lovasi János - emlékképek - Meskó Bánk - 2021-10
Saját szemszögéből mesél aktív életéből emlékképeket egy nyugalmazott tornatanár, Lovasi János...

Kelenfa „Egy hely - mindenki számára” - Kéri Juli -2021-09
„Egy hely, mindenki számára”. Ez a mottója a Grnák Tamara Családi és Szabadidőközpontjának, ahol - immár 10 éve - minden korosztály talál olyan programot, amiben jól érzi magát…

Tolnay Mari énekes - Somogyi Ágnes - 2017-07
Tolnay Mari, népdal-, nóta- és operetténekes, a gyáli népdalkör vezetője, aki több évtized kihagyás után újra színpadra állt…

Orchideák - Áment Zsóka - 2021
Egy kiállítás kapcsán avat be a Társaság életébe, és ismertet meg az orchideák világával Bary Zsuzsanna, a Magyar Orchidea Társaság elnökhelyettese.

Mesemusical Meskó Zsolttól - Meskó Bánk - 2021-09
Új musicalt alkotott Meskó Zsolt író, rendező forgatókönyvíró, Derzsi György zeneszerzővel. „A boldogság szövetsége” egy családi mesemusical. Az íróval készült beszélgetésből kiderül mi vezetett a musical megszületéséhez, de részleteket is elárul…

Aura - autistákat támogató egyesület - Torda Judit - 2021-08
Az érintett szülők által létrehozott, és működtetett - az autistákat támogató - egyesület, az Aura Egyesület. Vezetője, Vadasné Tóth Mária mutatja be a 19 éve működő, fiatalokat és felnőtteket segítő szervezetet…

Szőke Olivér színész, a sokoldalú művész - Kéri Juli- 2021-08
Szőke Olivér fiatal kora ellenére, rendkívül sokoldalú művész, aki több műfajban is kipróbálta már magát. Most két új elfoglaltságáról beszélgettünk – a gyerekeknek tartott színjátszó körről és a saját maga megálmodott, és megvalósított József Attila életét bemutató előadásáról…

Papné Méray Kornélia "másik élete" - Torda Judit - 2021-08
Pap Jenőné, Méray Kornélia többszörös Európa-bajnok evezős, aki a pályája befejeztével, a Ráckevei és a Szigetbecsi helyi lapokat szerkesztette. Az ott megjelent írásokból állított most össze egy könyvet, és ez adta az alkalmat a beszélgetésre…

Dr. Székely Sándor, és a madarak - Somogyi Ágnes - 2021-08
dr. Székely Sándor többféle végzettséggel, leginkább az állatviselkedés kutatással töltötte az aktív éveit. Nyugdíjasként főleg madarakkal foglalkozik. A beszélgetésben az itt szerzett színes történeteivel avat be ebbe a világba…

Köllő Miklós, a művész - Áment Zsóka - 2021-08
Köllő Miklós pantomim művész, koreográfus, rendező, a Tarka Színpad vezetője. A Vele készült interjú első része hangzik el, ahol a pályájához vezető útról hallunk …

A "Szeretet" - Meskó Bánk - 2021-08
Egy Albert Einsteinek tulajdonított levelet hallhatunk - Meskó Bánk tolmácsolásában - amiből megtudhatjuk a szeretet „tudományos” képletét is…

Egy "privát" alkotótábor - Kéri Juli - 2021-07
Tihanyban, egy panzióban több évtizede működik egy alkotótábor - festők részére. Meskó Bánk mutatja be az ott zajló mindennapokat, a résztvevőket, valamint az őket szórakoztató társművészetek képviselőit…

A vizuális alkotó - Somogyi Ágnes - 2021-07-21
B Hegedüs Piros, festő, alkotó, 15 év után tért vissza Magyarországra egy kanyargós életszakasz után. Most, egy kiállítása kapcsán meséli el eddigi izgalmas életét…

Az örök Doktornő - Áment Zsóka - 2021-07
Dr. Bencsik Erzsébet, ceglédi háziorvos, aki korát meghazudtolóan aktívan vette ki részét a munkából - a pandémia idején is…

Permakultúra - Torda Judit- 2021-07-21
Mit is takar ez a mostanában egyre többet hallható fogalom? Tóth Ildikó - az egyik művelője ennek a világnak - saját gyakorlati tapasztalatai alapján ismerteti meg a hallgatókat és a nála tanulni akarókat ezzel az életfelfogással…

A színész, zeneszerző - Meskó Bánk - 2021-07
A III. Madách Színház Musical Pályázatán a négy döntőbe került darab egyike a „Kazinczy, a tizenötödik”. A mű zeneszerzője - Derzsi György - avat be a hosszú, nehéz munka részletein keresztül a darab történelmi hátterébe is…

Papírmerítés - Kéri Juli - 2021-06
Régi mesterség, talán a fogalom is alig ismert… Azon kevesek közül, akik ma is művelik - Gulyásné Tokaji Tünde - avatja be a hallgatót a Budai Papírmerítő Műhely munkájába…

Budatétényi Rózsakert - Somogyi Ágnes - 2016-06
A téma örök, de frissített az interjú. A Budatétényi Rózsakert főmunkatársa - dr. Boronkay Gábor - a rózsák nagy ismerője tágítja tudásunkat erről a kedvelt virágról…

A Sas-hegyi Látogatóközpont - Torda Judit - 2021-06
A Sas-hegyi Látogatóközpont vezetője, Vatai Anna avatja be a hallgatót a hely különlegességébe, múltjába, jelenébe…

Horti Lilla operaénekes - Meskó Bánk - 2021-06
Horti Lilla magánénekesnővel pályája alakulásáról szól a beszélgetés, miközben megismerhetjük sokoldalú személyiségét is…

Peltzer Ferenc - Áment Zsóka - 2021-06
Áment Zsóka:
Szabolcsi Bence Zenei Alapfokú Művészeti Iskola vezetője, - Peltzer Ferenc - aki emellett a bölcsődéseknek a „Gitárosbácsi” is. Az iskoláról, és az Igazgató úr zenei életéről szól a beszélgetés…

Játék a repülőmodellezés? - Kéri Juli - 2019-01
Meddig játszik egy ember? Az életkor előrehaladtával változik-e a játék minősége, vagy más lesz? A választ Dr. Bognár Gézától kapjuk meg…

Óvodamúzeum Martonvásáron - Somogyi Ágnes - 2019-06
A véletlen és a több évtizedes kitartás csodát hozott létre Martonvásáron. Aki mindezt megvalósította, és elmeséli - Harcsa Tiborné, Katika

Kutyasuli Őrmezőn - Torda Judit - 2016-01
Miért kell egy kutyának iskolába járni? Mit tanul ott egy diák? Az őrmezei kutyasuli vezetőjétől, Csík Gabótól kapunk választ…

Operaénekléstől a zenepedagógiáig - Áment Zsóka 2021
Kővári Eszter Sára operaénekes, énekművész és zenepedagógus – ennek az életpályának az útját követi a beszélgetés…

Kossuth utolsó szerelme - Meskó Bánk - 2020-01
Kossuth Lajos idős korát bearanyozta interjúalanyunk nagymamája, Zeyk Sarolta...

Híres felmenőkkel - Kéri Juli - 2018-12
Milyen az, amikor valaki mindkét oldalról híres felmenőkkel büszkélkedhet? Grosschmid Péter elmeséli hogyan éli ezt meg...

Medvekaland - Somogyi Ágnes - 2018-08
Papp Tibor hivatásos fotográfus, természetfotós mesél Erdélyi medvefotós kalandjairól …

Geocache - Áment Zsóka - 2015-08
Geocache avagy geoláda. Egy nemzetközi játék résztvevőitől - Szabados Józseftől és Szabados Róberttól - kapunk hiteles információt arról, hogy mi is ez a játék. A beszélgetés végén azt is megtudjuk, hogy napjainkban hol tart a játék...

Bohemia Baráti Kör - Torda Judit - 2020-02
Kik a bohemok, mi a Baráti Kör lényege? - a legilletékesebbtől, Zahár Ottótól, a kör alapítójától kapjuk meg a választ..

A Pagony - Meskó Bánk - 2019-09
Milyen is egy igazi gyermekkönyvesbolt? Hajdú Zsanett mutatja be a gyerekbirodalmat, és mesél a saját és a útjáról is…

Megújul a Kecskevilág farm - Kéri Juli - 2019, 2021
A törökbálinti Kecskevilágot bemutató 2019-es beszélgetésemet kiegészítettem ki a mai állapottal, így megtudjuk hogyan újulnak meg Herczog Anitáék...

Legendák(?) József Attiláról - Somogyi Ágnes - 2012
Felidézünk egy régi beszélgetést Valachi Annával, amelyből megismerhetjük a József Attiláról szóló legendák igazságát…

60+ Fotókör online - Áment Zsóka - 2021-03
Egy vérbeli pedagógus - Szalai Sándor - aki a karantén alatt se engedi el a 60+-os „diákjai” kezét…

A Szt. Egyed közösség önkéntese - Torda Judit - 2019
Körtvélyesi Mónika hivatása orvos, öt gyerek édesanyja, és a Szt. Egyed közösség önkénteseként segítés itthon és Afrikában, …

A magyar bort népszerűsíti - Meskó Bánk - 2019
Füle Viktória figyelmét egy ajándék bor vitte a borászat felé. Azóta különböző formában a magyar bort népszerűsíti a világban…

Balázs János zongoraművész - Kéri Juli - 2018-04
A Cziffra emlékév gondolata Balázs János zongoraművésztől származik. Ennek kapcsán, ismételjük meg a Vele készült beszélgetést, amely a gyerekekhez való viszonyáról szól...

Cziffra Györgyre emlékezve - Somogyi Ágnes - 2019-02
A Cziffra emlékév adta az alkalmat, hogy megismételjük a Cziffra Györgyről 2019-ben rendezett kiállításról készült beszélgetést Csillag Évával...

A kineziológiáról - Torda Judit - 2019-03
Mi a kineziológia? Hogyan tudunk segítségével úrrá lenni a stressz okozta nehézségeinken? Az ismétlésre került interjúban erre kapunk választ Vona Évától.

Pro cultura Újbuda kitüntetettje - Áment Zsóka - 2017-06-03
Pro cultura Újbuda díjjal tüntették ki az Albertfalvai Közösségi Ház vezetőjét, Farkas Zsoltot. Ennek kapcsán ismételjük meg a vele készült interjúnkat…

Az alvászavarról - Meskó Bánk - 2017-06-03
A dr. Makó Ádám gégész orvossal készült beszélgetés ismétléséből megtudhatjuk, hogy lehet segíteni a „hangos” alváson…

A malom - Kéri Juli - 2016-09
Örvényesben, Magyarország legrégebben működő malmában jártunk, ahol már 1748-ban is bizonyíthatóan működött malom…

A báli meghívó - Kéri Juli
Néhány gondolat a múlt század báli meghívóiról…

A festőművésznő - Somogyi Ágnes - 2019-12
Ménesi Etelka festőművész, aki nyugdíjas éveiben talált rá az alkotás örömére…

A kártya - Torda Judit - 2019-11
Jánoska Antal, kártyagyűjtő és kutatóval beszélgettünk a kártya történetéről, és a kártyalapok készítéséről….

A "Hadik" - Áment Zsóka - 2017-07
Bosznai Tibor ügyvezető, művészeti vezető avat be a nagy múlttal rendelkező "Hadik" múltjába és jelenébe…

Az aranyozómester - Meskó Bánk - 2018-10
Balizs József aranyozó, restaurátor, aki minden antik bútornak - köztük a csillároknak - visszaadja a régi szépségét…

Az ólombetűk utóélete - Kéri Juli - 2018-02
Mi lesz a felszámolt patinás nyomdákkal, milyen utóélete lesz a hibás ólombetűknek - a választ, Faludi Viktóriától, egy nyomdatörténeti műhely tulajdonosától kaptam meg...

Nyomdatörténeti műhely megnyitó - Kéri Juli - 2019-08
Saját otthonában hozott létre Faludi Viktória - régi nyomdákból összegyűjtött eszközökkel - egy nyomdatörténeti műhelyt. A megnyitón Vele, és a résztvevőkkel beszélgettem...

Szabó Marcell, zongoraművész - Somogyi Ágnes - 2020-12
2015-ben beszélgetett először riporterünk Szabó Marcell zongoraművésszel, most megkereste ismét, hogy beszélgessenek az azóta eltelt éveiről...

Vermes Júlia, műgyűjtő - Áment Zsóka - 2016-02
A gyűjtéseinek témáin keresztül ismerhetnek meg egy Bázelban élő magyar műgyűjtőnőt, Vermes Júliát…

Festő-utazó - Meskó Bánk - 2019-02
Molnár Reginának két hobbija van, az utazás és a festészet – ötvözi is a kettőt…

Térképbolt - Torda Judit - 2018-02
Buslik György a térképbolt ügyvezető igazgatója, idegenvezető avat be a térképek múltjába és jelenébe…

Hova lettek a karikatúrák? - Kéri Juli - 2020-12
Halász Gézával, a MUOSZ Karikatúra Szakosztályának elnökével beszélgettem a karikatúráról, a műfaj mai helyzetéről, és egy kicsit megismerhetjük Őt, magát is...

Angyal Júlia, festőművész - Meskó Bánk - 2016-12
Angyal Júlia festőművésznő mesél életéről és a festészeti stílusáról…

"Hány vágányon halad az élet?" - Somogyi Ágnes - 2017
Tölgyesi Lívia többek között tanít kisiskolásokat, tanít etikát, erkölcstanból tankönyvet írt, gyerekeknek mesét írt…
2017-ben mesélt ezekről egy interjúban, most megtudjuk azt is mi történt vele azóta…

A kimonó - Torda Judit - 2015-04
2015-ben hangzott el a beszélgetés Csomai Zsuzsannával, aki Magyarországon kimonót gyűjt, de maga is készít és kiállításra öltözteti a viselőjüket…

Magyar hagyományőrzők Pusztinán - Áment Zsóka - 2016-07
Mit tettek és tesznek Nyisztor Ilonáék a hagyományokért Csángóföldön, Pusztinán… A 2016-os interjú, és az azóta történtek…

Homeopatiáról - tárgyilagosan - Kéri Juli 2020-10
dr. Hidvégi Zsófia doktornővel a homeopátiáról beszélgetünk. Tényszerűen, szembenézve a szkeptikusok kérdéseivel is!

Japánkert Zuglóban - Torda Judit - 2020-10
„Slow life" – lassíts, hogy élj! Mi is ez a japán szemlélet, életforma? A választ Gódorné, Zitától kapjuk...

Karinthy Márton - Somogyi Ágnes - 2016-07
Egy éve nincs már közöttünk Karinthy Márton. Rá emlékezünk egy 2016-ban készült interjúval, ami hitvallás is volt…

A redőnyös - Áment Zsóka - 2020-10
Leszakadt redőnyhöz szerelőt várva, egy hölgy jelent meg Sánta Tímea személyében...

Két új hangszer - Meskó Bánk - 2017-02
Két új hangszer - a Szabadi Andrea által bemutatott "hang durum", és Murányi Norbert, hangszere, a „santur” volt a témája a 2017-ben készült beszélgetésnek...

"Régiségeknek" - Kéri Juli - 2020-10
"Régiségeknek - Idősnek lenni jó". Időskorú bloggerek működtetik több, mint 10 éve a blogjukat ezzel a címmel. Hogyan alakultak, hogyan működnek együtt, miről és kiknek írnak...

Rádió- és Televíziómúzeum - Torda Judit - 2020-10
95 évvel ezelőtt indult az első rádióadás Magyarországon. Ennek emlékére látogattunk el a Rádió- és Televíziómúzeumba, Diósdra. Hima Ernő nyugalmazott távközlési szakember és feltaláló volt a kalauzunk...

Egy kisvállalkozás - Áment Zsóka - 2020-03
Bognár Judit kisvállalkozó avatja be a hallgatót az útba, ami egy új vállalkozás létrejöttéhez vezet...

Madaras István szobrász - Meskó Bánk- 2016-10
Dante színjátéka ihlette az ötvös szobrászművészt - Madaras Istvánt - 100 kép és 3 szobor elkészítéséhez…

Boldogságóra - Somogyi Ágnes - 2019-01
A Jobb Veled a Világ Alapítvány tevékenysége a Boldogságóra program. Hogy mi is ez, azt Lengyel Adrienn koordinátor fogalmazta meg: Pedagógusoknak és gyerekeknek készülő módszertan, a boldogságra való képesség fejlesztése érdekében…

Az idegenvezető - Kéri Juli - 2018-08
Mitől lesz jó és kedvelhető egy idegenvezető? Hogyan készül, hogyan lesz naprakész? A választ Bányai Tamás idegenvezetőnél kerestem.

A Sziklakórház-kétszer - Somogyi Ágnes (2017), Meskó Bánk (2016)
Két, különböző időben készült interjú. Az első beszélgetésben Polátka Fruzsina muzeológus, tárlatvezető kalauzol a múzeumban. A másodikban, dr. Flautner Lajos, sebészből lett író mesél arról, hogy mi késztette megírni ennek a helyszínnek a történelmét...

A százados úti Művésztelep - Torda Judit - 2017-09
Szabó Gábor szobrászművész mesél a művésztelep múltjáról, és jelenéről...

Az audiológus - Áment Zsóka - 2020-09
Szombathelyi Éva audiológus szakasszisztenssel beszélgettünk a halláscsökkenésről, a hallásromlásról és az esetleges megoldásokról...

Gyermekek Háza 2 - a gimnázium - Kéri Juli -2020-08-22
A Gyermekek Háza alternatív iskolában második évüket kezdik a gimnazisták. Az első év tapasztalatairól beszélgettem Kókayné Lányi Mariettával, az intézmény vezetőjével...

Gyermekek Háza 1 - az általános iskola - Kéri Juli - 2018-05
Egy állami iskola, ahova nap, mint nap szívesen jár be tanár és diák is! Lányi Marietta pedagógiai vezetővel beszélgettem…

A lángos - Meskó Bánk - 2019-04
A nyár örök kelléke a lángos. Mitől jó egy lángos, mitől lesz híres a sütője?

Voinovich-Huszár Villa -Somogyi Ágnes - 2016-02
A Vojnovich-Huszár villa kulturális szalonként működik. Indulásáról és működéséről beszél a háziasszony - Fodor Júlia

Pálvölgyi Cseppkőbarlang - Torda Judit - 2020-08-22
Sándor Gábor geográfustól ismerjük meg a barlang kialakulását, jelenét…

Mi az a CT vizsgálat? - Áment Zsóka - 2013-04
Mindazoknak, akik még nem találkoztak CT vizsgálattal - komoly segítséget adhat ez a beszélgetés...

Békés megye gyöngyszemei - Kéri Juli -2020-07-25
Akik kíváncsiak Békés megye gyöngyszemeire, hallgassák meg dr. Füzesné Hudák Julianna ajánlatát...

A "rímek" - Somogyi Ágnes - 2017-05
Hajdan Vali, a költő, az előadóművész, a közönségszervező – aki a rímek művésze…

Kamionsofőr - Meskó Bánk - 2018-07
Hogyan is telnek egy kamionsofőr mindennapjai?

Kőbányai pincerendszer - Torda Judit - 2019-08
Nagy Imre idegenvezető ismertet meg a kőbányai pincék történelmével…

Százhalombatta - Áment Zsóka -2017-09
Százhalombatta város nevének eredetét, a halmok történetét a Matrica múzeum igazgatója dr. Vicze Magdolna régész ismerteti…

Babamúzeum - Kéri Juli - 2019-11-16
Latorcai-Újházy Aranka egész életének gyűjtése ma a Gyomaendrődi Értéktár része. A gyűjtésről, a múzeummá válásról beszélgettünk…

Vértesacsa tanösvénye - Torda Judit -2015-10-25
Föngyöskert Gyógyító Völgy a neve a tanösvénynek, ahova a régi paraszti kultúrából menekítették át a népi gyógyászat növényeit…

Az asztalosmester - Meskó Bánk - 2018-03-10
B Lóránt Sándor asztalosmester szerint "a régi bútor ne csak dekoráció legyen egy otthonban…"

Boldogkővár - Áment Zsóka - 2020-06-27
A vár történelmét, történetét, majd jelenét a leghitelesebb embertől, Juhász Zsolt idegenvezetőtől halljuk…

Tűzmadár Alapítvány - Somogyi Ágnes - 2020-06-27
Teljes nevükön: Tűzmadár Alapítvány a Minőségi Életért. A rákbetegeket segítő alapítvány a karantén idején is - hűen a nevükhöz - azonnal megoldotta a kapcsolattartást. A hogyan-ról szól a beszélgetés…

A 100Ft-os - Kéri Juli - 2017
Mióta van forintunk, milyenek voltak a régiek, és milyen a mai? A válasz dr. Tóth Csaba numizmatikustól érkezik…

Unka béka - Somogyi Ágnes - 2017
Egy különleges békaotthonban élnek az unka békák. Róluk, és gondozójuk - "Brekibácsiról" - szól a beszélgetés...

Csányi Tamara kozmetikus - Meskó Bánk - 2018
Ritka, hogy egy kozmetikában férfi a kérdező, de ritka a témája is…

Romhányi József - Torda Judit - 2019
Romhányi József ismert és eddig ismeretlen oldalát mutatták be egy rendezvényen Gazdagréten...

Ligeti Zsuzsa grafikus - Áment Zsóka - 2016
„Az egyperceseket nem csak olvasni, nézni is lehet”- Ligeti Zsuzsa grafikus mesél a műfajról, és életéről…

Családfakutatás - Kéri Juli - 2018-03
Tanácsokat tartalmaz a beszélgetés azoknak, akik nem tudják, hogyan kezdjenek kutatni a felmenőik után… A mostani beszélgetés tartalmazza az aktualitásokat is.

MENSA - Somogyi Ágnes - 2018-04
Mi a MENSA, kik alkotják, hogyan lehet közéjük kerülni…

Fabrika bútorbolt - Meskó Bánk - 2019-05
Bemutatjuk a Fabrika boltot, ahol Art Deco, Bauhaus bútorokat restaurálnak, enteriőröket árulnak, terveznek…

Márai Sándor -Torda Judit - 2019-06
Áprilisban lett volna 120 éves Márai Sándor. A hagyatékának gondozójával készült beszélgetés segít jobban megismerni az írót, mint embert...

Fekete György belsőépítész - Áment Zsóka - 2019-09
Az áprilisban elhunyt Fekete György belsőépítészre emlékezünk, egy 2019 őszén készült beszélgetéssel

Biogazdálkodás - Kéri Juli - 2017-05-22
Sokan azt hiszik, hogy a biogazdálkodás egyenlő a vegyszermentes termeléssel. Pedig ez egy szemléletet jelent, amibe Madaras Krisztina avat be...

Barlanglakások - Somogyi Ágnes -2017-08-26
Hogyan alakult ki, kik és hogyan „építették” a barlanglakásokat?

Rongyképész - Meskó Bánk - 2017-02-20
Keresztes Zsuzsa művésznő avat be az általa alkalmazott különleges technika létrejöttébe és alkalmazásába...

Bognár testvérek - Áment Zsóka - 2020-04-04
Milyen az életük 30 éve külön - a testvérpár egyike Győrben, a másikuk Amerikában él...

Zselíz - Torda Judit - 2018-06-02
Hogyan kapcsolódik össze a szlovák város neve Schuberttel?.

Perger Árpád - Torda Judit - 2018-01-13 - érembolt
Mi a numizmatika, mit érdemes tudni az érmekről…

A Radnóti hagyaték - Somogyi Ágnes - 2018-03-10
A véletlen és a segítőkészség találkozása…

Dr. Bihari Imre - Kéri Juli - 2017-03-11 - érsebész
Nagy kérdés a sebészhez - milyen érzés „belevágni” egy emberbe?

Varga Judit - Meskó Bánk - 2018-02-10 -látványtervező
Mi mindent csinál egy látványtervező, és mit a neki dolgozó munkatársak…

Imre Tamás - Áment Zsóka - 2018-06-30 fotóiskola
Hogyan lesz valakiből fotós, majd miért alapít fotóiskolát?

Bake my day - Kéri Juli -2020-03-07
Az őskovászon kívül a szív, az emberiesség az az alapanyag, amitől Takács Zoltán péksége olyan különleges...

Bake my day - Kéri Juli 2020-03-07
Az őskovászon kívül a szív, az emberiesség az az alapanyag, amitől Takács Zoltán péksége olyan különleges...

A lélektérképész - Somogyi Ágnes - 2020-03-07
Beszédes a címe Trom Kata könyvének - Tér-lélek-tan. A térlélektanról is szól, de segíti a saját ízlésünk megtalálását is...

A biotermelő - Meskó Bánk -2020-03-07
Mitől bio egy élelmiszer, mitől függ az árainak alakulása - a választ Roszik Györgytől kapjuk

Kortalan életkedvvel - Áment Zsóka - 2020-03-07
Bemutatjuk Marton Licit, aki korát meghazudtolóan, aktívan nyitott mindenre...

Zeneterapeuták - Torda Judit - 2020-03-07
Több szerepe van az életünknek a zenének, függetlenül a műfajától. Ebből a beszélgetésből kiderül, hogy milyen szerepe van a gyógyításban...

Andor Tamás - Kéri Juli - 2019-06-01
Az ismert - többek között - Balázs Béla díjas operatőrnek most egy másik oldalát ismerhetjük meg - a verseiről beszélgetünk...

Szalay Katalin - Somogyi Ágnes - 2017-12-16
Ki gondolná, hogy ma is van igény a kódexírásra. Hogy ki igényli, és ki készíti - erről szól a beszélgetés...

Tárkányi Zsolt - Meskó Bánk - 2019-04-06
Hogyan is válik valaki Budapest legjobb lángossütőjévé...

Boldi Zsuzsa és Bor Judit - Áment Zsóka -2019-04-06
Két 60+-os barátnő, 52 napra nekivágott egyedül Kínának. Az élményeikről mesélnek...

Márai Sándor - Torda Judit -2019-06-01
A Márai Sándor hagyatékának gondozójával - Mészáros Tiborral - történt beszélgetés segít közelebb kerülnünk, az újra felfedezett íróhoz…

Kugler Art Szalon Galéria - Kéri Juli - 2020-02-08
Régi idők szalonja a Kugler Art Szalon és Galéria. Tulajdonosa, háziasszonya Kőszegi Edit, aki mindemellett dokumentumfilm rendező. Hogyan ötvözi mindezt, és milyen is ez az "intézmény"

Bohemia Baráti Kör - Torda Judit - 2020-02-08
Zahár Ottó, a Bohémia Baráti Kör mutatja be a cseh kultúra magyar barátainak egyesületét.

Fazekas Valéria - Somogyi Ágnes - 2020-02-08
Fazekas Valéria iparművész, a öltözködési tárgyak kiegészítő szakán végzett. Végül miért éppen a kalapot választotta szakterületének?

Lengyel-magyar házasság - Áment Zsóka - 2020-02-08
Fullár Gyula és Alina. Hogyan és honnan jutottak el az 50 éves házasságig...

Pákai könyvkötészet - Meskó Bánk - 2020-02-08
Eltűnt egy majdnem 100 éves műhely - Pákai Angéla könyvkötőmester befejezte működését. A múltat és apró technikai fogásokat elevenít fel ez a beszélgetés a mesternővel.

150 éves a Veres Pálné Gimnázium - Kéri Juli - 2019-12
Két régi Veres Pálnés gimnazista, mint riporter és a gimnázium jelenlegi igazgatója – Korompay Bálint – beszélgetnek múltról és jelenről…

Az aktívház - Somogyi Ágnes - 2018-10
Egy környezetvédő - Blaskovich Ákos - aki már szabadalmaztatta is az ötletét - egy házat, amiben él is…

Szerhang Egyesület - Torda Judit - 2018-06
Hangterápiával foglalkozó egyesület – hangokkal segítik az emberi szervezetet, hogy könnyebben tudjon relaxálni…

Fekete György belsőépítész - Áment Zsóka - 2019-09
Miért érdemes egy művésznek „belülről” ismerni a fákat?

Litea könyvesbolt - Meskó Bánk 2018-12
Csak a helyszín változott, a meghitt régi könyvesbolt ma is él…

Rumbach zsinagóga- Kéri Juli - 2020-01-011
A rekonstrukció vége felé közeledik a Rumbach zsinagóga. Kiss Henriett - intézményvezető - mesél a rögös útról és a váratlan eseményekről amin végigjártak...

Önkéntes Kenyában - Somogyi Ágnes -2020-01-11
Fülöp Lili egyetemistaként Kenyában dolgozott, mint önkéntes. Az ottani mindennapjairól készült vele beszélgetés...

Farkas Géza fotóművész- Torda Judit -2020-01-11
Farkas Géza fotóművész egyik unokája - dr. Asbóth Mária - egy interjúban idézi nagypapája életművét. Az aktualitást egy kiállítás és könyvbemutató adja.

Dallamfüttyös - Áment Zsóka - 2020-01-11
Interjú Nagy János Senior Ki-Mit-Tud győztessel

Kossuth utolsó szerelme - Meskó Bánk - 2020-01-11
Kossuth Lajos utolsó éveit bearanyozta Zeyk Sarolta. Unokájától hallunk erről a történetről...