
Keress Jól!
By Keress jól!

Keress Jól!Sep 06, 2023

Pénzügyi döntések a felsőoktatásban - Diákhitel
A továbbtanulás önmagában is egy fontos pénzügyi döntés is, hiszen ezzel az ember lemond a korábbi munkába állásról, és ezzel a keresetről is. A Márkus Attilával, a Diákhitel Zrt. regionális képviselőjével készült interjúból kiderül, hogy sokkal többet tudnak az egyetemisták pénzügyi szokásairól, mint azt gondolnánk, és hogy már a középiskola során segítenek a tervezésben.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon, TikTokon, Facebookon és LinkedInen.

Hazai mérnökök segítségével a zöldebb jövőért!
„Hiszünk abban, hogy megtalálhatóak azok az apró dolgok, amelyekkel az élet valóban jobbá tehető – most és a jövő generációi számára is.” Eheti podcast adásunkban Márta László, a Procter & Gamble csömöri gyárának igazgatója volt a vendégünk, aki többek között arról mesélt nekünk, hogy milyen kihívásokkal és szakmai fejlődéssel találkozhat egy munkatárs a cégnél, hogy mennyi mérnöki munka és kutatás fejlesztés áll a professzionális és minőségi termékek mögött, és arról is, hogy 2030-ra milyen zöldítési szándékaik vannak.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon, TikTokon, Facebookon és LinkedInen.

A paradicsomkonzervtől a színtévesztésig és egyéb mérnöki bravúrok
Prof. Dr. habil. Ábrahám György a BME professor emeritusa és az MTA doktora. Nevéhez fűződik a színtévesztést korrigáló szemüveg feltalálása, ami önmagában egy nagyon érdekes történet, de a Professzor Úr azóta sem tétlenkedett. Folyamatosan dolgozik piaci megbízásokon, amiket aztán beépít oktatási anyagaiba is, így inspirálva a következő mérnök generációt.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon, TikTokon, Facebookon és LinkedInen.

aiMotive - AI sikersztori Magyarországról
A nemrég az autóipari óriáscsoport, a Stellantis által felvásárolt aiMotive történetét sokan követték itthon és nemzetközi szinten is. Dr. Matuszka Tamással, az aiNotate csapat fejével beszélgettünk a mesterséges intelligencia szerepéről a munkájukban, az önvezetés jövőjéről, de arról is, hogy milyen munkahely az aiMotive.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon, TikTokon, Facebookon és LinkedInen.

LisKaLand - Vállalkozz szabadon!
Gazdaságszimulációs tábor ami fesztivál is egyben. Saját, kitalált pénzneme van, csak ezzel lehet fizetni a tábor területén. A tábor elején licitálhatsz vállalkozásokra, amiket aztán üzemeltethetsz, de újakat is létre lehet hozni, sőt, bármikor kivásárolhatnak belőle, de ugyanezt te is megteheted másokkal. De mégis mi ez?!
A LisKaLand két szervezőjével, Szabó Emesével és Gazdag Szabolccsal beszélgettünk.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon, TikTokon, Facebookon és LinkedInen.

Beszélgetés az 53. Műegyetemi Állásbörze résztvevőivel
Harmadik alkalommal jelentkezünk az állásbörzén felvett epizóddal. Ezúttal a standok közé is kimerészkedtünk, hogy érdeklődőket szólaltassunk meg. Itt volt még például Kónya László, a DT-ITS ügyvezető igazgatója és Győrfi Pál az OMSZ szóvivője is!
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Miből lesz a data scientist?
Barcsa-Szabó Áron a BME Mérnökinformatika Bsc után tanult az ELTE-n és a finnországi Aalto Egyetemen is, most pedig a BME Mérnök Informatika Msc képzését végzi. Gyakoroki pozíciók sora után most teljes állásban data scientist a Lensánál, és széleskörű tapasztalatának köszönhetően érdekes információkkal szolgált a hazai és a finn nemzetközi informatikakézpésről, de a data science világából is érdekes dolgokat tudhattunk meg.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Mentorálás minden szinten - Knorr-Bremse
Megyeri Szabolcs gyakornokból lett egy 150 fős csapat vezetője a Knorr-Bremsénél, így remek rálátása van arra, hogy mire számíthat mentorálás tekintetében egy gyakornok, munkavállaló vagy vezető a cégnél.
Nézz szét a Knorr-Bremse nyitott állásai között, és kövesd őket LinkedIn-en!
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Szakkollégiumi élet
A szakkolis epizódban két vendég mutatta be az általa képviselt szervezetet: Tóth Lilla a Liska Tibor Szakkollégium, Lázár Tibor pedig a KommON Kommunikációs Szakkollégium tagja. Szó volt általános működésükről, mentorprogramjaikról és emlékezetes sikersztorijaikról is.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Hogyan mentorál egy pszichológus?
Visszatérő szakértőink, a HSZI munkatársai a mentorálás kapcsán is segítettek tisztábban látni. András Bálint osztályvezető a műsor két adásában is szerepelt már, a "Fenntartható önfejlesztés" címűt itt, a "Mentális egészség és siker" címűt pedig itt tudjátok meghallgatni. Bárány Dóra személyében pedig a HSZI legújabb munkatársát is üdvözölhettük, aki mint mentorált is mesélt a folyamatról.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Tapasztalatok egy mentorprogramról
Új téma a műsorban: mentorálás. Az év első adásában Hajdu Anna, a Műegyetemi Hallgatói Kft. munkatársa volt a vendég. Anna saját élményeit osztotta meg egy mentorprogramról, amiben munka mellett vett részt.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Beszélgetés az 52. Műegyetemi Állásbörze résztvevőivel
A 2022-es őszi börzén is kitelepültünk, hogy a helyszínen kérdezhessünk cégeket és egyetemi szervezeteket a megjelenésükről, elvárásaikról és a fejlődésről.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Fejlesztés és fejlődés A-tól Z-ig - Bosch
Magyarország legnagyobb ipari munkáltatója nem csak a gyártásról szól. Legyen szó hardverről vagy szoftverről, itt végig lehet követni a teljes folyamatot, és terveik szerint 2025-ig minden terméküknek és szolgáltatásuknak köze lesz a mesterséges intelligenciához. A Bosch munkatára, Pótsa Mátyás volt az évad egyik utolsó epizódjának vendége.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Emberközpontú vezetés - evosoft Hungary
A nagyjából 1800 főt foglalkoztató evosoft Hungarynél központi téma a fejlődés. A cég People & Organization vezetőjével, György Ágnessel beszélgettünk arról, hogy milyen formában jelenik ez meg a szervezeti kultúrában, és hogy mit tesznek a kollégák fejlesztéséért, legyenek azok teljes állásban, vagy gyakornokként alkalmazva.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

A Közlekedésmérnöki Karról a Petőfi rádióba - Dominik Zsolt
Dominik Zsolt ma a Petőfi rádió vezető szerkesztője, de érdekes utat tett meg idáig. 10 éve ő alapította a BME-n a Baross rádiót, előtte pedig a Kármán rádióban dolgozott fél évet. Az adásból kiderül, hogy az egyetemi körökből kikerülve hogyan folytatódott rádiós karrierje, és sok más érdekes dolog.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Fenntartható önfejlesztés
"Szükséges játszani, szükséges rekreálódni; nem az a felnőtt, aki ezt elhagyja, az a felnőtt, aki a helyére teszi". Személyes és szakmai fejlődés, önismeret és egyensúly az egyetemi évek alatt. Ismét vendégünk volt a HSZI két munkatársa: Szabó Gréta és András Bálint.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Cég a cégben - Knorr-Bremse eCUBATOR
Az előfejlesztés teljesen más feltételeket és környezetet igényel, ezt a Knorr-Bremse is felismerte. Az eCUBATOR azért jött létre, hogy a jövő alternatív haszongépjármű hajtásai köré építsenek ki rendszereket úgy, hogy közben nem köti őket az összes, a vállalat többi részére érvényes szabály. A projekt vezetőjével, Fojtyik Gáborral beszélgettünk.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Fiáth Heni - bölcsészmérnök
Fiáth Heni saját kifejezéssel tette könnyebbé karrierjének, foglalkozásának leírását. Mérnök és bölcsész egyszerre=bölcsészmérnök. Az interjúban mesél karrierje eddigi alakulásáról, tanulás iránti vágyáról, és arról is, hogy mit kezdenek a BME-n a vizuális kommunikációval.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Fejlődés a Level UP! programban
A második évad nyitóepizódjában visszatér a Szerencsejáték Zrt. Level UP! programja. Hogyan fejlődhetnek itt a jelentkezők? Milyen a légkör? Mik a tipikus eredmények az eddig látottak alapján? Kiss-Kovács Edina a program egyik felelőseként, Szente Dávid pedig résztvevőként mesél ezekről.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Level UP! utánpótlás- és gyakornoki program
A tavaszi sorozat bónuszepizódjában a műsort is támogató Level UP! programról volt szó. Angyalosy Klaudia és Lábas Tibor fél éve szerepelnek benne, Klaudia közösségi médiával, Tibor pedig tesztmenedzsmenttel foglalkozik. Hallgassátok meg tőlük, hogy mitől jó lehetőség, ha pedig érdekel, jelentkezzetek április 18-ig!
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Beszélgetés az 51. Műegyetemi Állásbörze résztvevőivel
A tavaszi állásbörze első napján beszélgettünk néhány kiállítóval a rendezvénnyel szemben támasztott elvárásaikról, addigi benyomásaikról.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Frank Péter - Knorr-Bremse R&D Center
A Knorr-Bremse R&D Center kutatás-fejlesztési igazgatója elárulta nekünk, hogy mik a területen a siker kulcsai, és hogy mit tekintenek sikernek a sorozatgyártott termékeken kívül. Megismerhettük továbbá a vállalat hozzáállását az oktatáshoz és ízelítőt kaptunk a cégkultúrából is.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Először jónak kell lenni, arra épül a többi - Dr. Nemeslaki András
A BME Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszékén sok mérnökhallgató is tanul azon diákok mellett, akik eleve egy ilyen irányú képzésre jelentkeznek. A tanszék vezetőjével beszélgettünk a két diákcsoport közötti különbségekről, de azonosítottunk néhány sikerfaktort is, ami alapján könnyebben előrejelezhető egy diák későbbi szakmai sikere.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Ifj. Szántay Csaba - Richter Gedeon
Hogyan képes egy kutató 10-15 évig koncentrálni egy projektre anélkül, hogy tudná, az a végén meghozza a gyümölcsét? Mivel lehet kreatívan a reáltudományok felé terelni a kisiskolásokat? Ifj. Szántay Csabával, a Richter Gedeon Szerkezetkutatási Osztályának vezetőjével folytatott beszélgetésünkből kiderül!
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

A tudás áramlása - Dr. Vad János
Az egyebek mellett a Műegyetem Kiváló Oktatója címet is többször elnyerő egyetemi oktatóval, Dr. Vad Jánossal beszélgettünk a sikeres oktatóról. Beszélt a diákokkal való kapcsolatáról, a motivációiról, de szóba kerültek a Mark My Professor explicit lírái is.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

Mentális egészség és siker
Vendégünk volt a BME Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság két munkatársa: András Bálint, osztályvezető, pálya- és munkatanácsadó szakpszichológus és Szabó Gréta, tanácsadó szakpszichológus. Körbejártuk a siker témáját a teljesítménykényszer, a mentális keretezés és az elbizakodottság oldaláról is, a szakemberek pedig hasznos tippeket is elárultak.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.

A BME Formula Racing Team-től a munkavállalói sikerekig
Beszélgetés négy korábbi BME-s diákkal, akik a BME Formula Racing Team tagjaiként kovácsolódtak össze. Bolyky Ákos, Sápi Zsombor, Székely András és Tarcsai Roland meséltek az egyetemi éveikről és a Forma 1-be, a Koenigsegg-hez, és az űripari céghez vezető útról.
Regisztrálj a Műegyetemi Állásbörze weboldalán, és találd meg velünk álmaid munkáját.
További izgalmas tartalmakért kövess be minket az Instagramon.