Mindig Veled!
By Vörösmarty Színház

Mindig Veled!Feb 25, 2023

Mindig Veled! - Trokán Péter
Apponyi grófként debütált a Vörösmarty Színház színpadán, most pedig Bölcs Náthánként keresi, találja meg, és tálalja az igazságot.
A Mindig Veled! legújabb epizódjának vendége Trokán Péter.

Mindig Veled! - Czukor Balázs
2023. március 10-én mutatta be a Vörösmarty Színház Albee Nem félünk a farkastól című drámáját a Kozák András Stúdióban Czukor Balázs rendezésében. A Mindig Veled! legújabb epizódjában vele beszélgettünk az előadásról, élethazugságokról, egy újfajta munkamódszerről, a színház küldetéséről, a közösségi térről és még megannyi másról...

Mindig Veled! - Kádas József
Kádas Józseffel még 2021 tavaszán beszélgettünk, az akkor készülőfélben lévő Diótörőcske kapcsán, amely remek gyerekelőadásunknak koreográfusa volt (amit persze bőszen tagadott).
Ezen kívül még sokmindent megtudhatnak róla egy bizonyos operatagozat kapcsán, Matkó Tamás zeneszerzővel való barátságáról, a szaladgálásról és a focistakarrierről...

Előhang A JERUZSÁLEMI KIRÁLYhoz - Perczel Enikő dramaturggal és Totth Benedek íróval
2023 márciusától új programsorozat indult a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. A Színház Kávézójában hétről-hétre bepillantást nyerhetnek a készülő, vagy már bemutatott előadásaink kulisszatitkaiba egy vagy két meghívott vendégünkkel.
Színdarab születik Székesfehérváron. Totth Benedek író a Vörösmarty Színház felkérésére a társulatra írt, A jeruzsálemi király című drámában örökíti meg a magyar jogállamiság alapkövének számító Aranybullaként ismert 1222-ben írt szöveg keletkezésének pillanatait.
Ennek a műhelymunkának részleteibe ezúttal a szerzővel, Totth Benedekkel és a dramaturggal, Perczel Enikővel találkozhatnak tekinthetnek/hallgathatnak bele.

Előhang A JERUZSÁLEMI KIRÁLYhoz GÁSPÁR SÁNDORRAL
2023 márciusától új programsorozat indult a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. A Színház Kávézójában hétről-hétre bepillantást nyerhetnek a készülő, vagy már bemutatott előadásaink kulisszatitkaiba egy vagy két meghívott vendégünkkel.
A jeruzsálemi király egyik szereplőjével, Gáspár Sándorral a főpróbahét kezedetén beszélgettünk a friss-ropogós darabról, szerepéről, a munkafolyamat kihívásairól.

Mindig Veled! - Cserhalmi György
2023. február 25-én a székesfehérvári Városháza Dísztermében debütál a Tizenkét dühös ember. Cserhalmi Györggyel két nappal a bemutató előtt beszélgettünk kihívásokról, szókimondásról, komfortzónákról és tizenkét dühös emberről.

Mindig Veled! - Sághy Tamás
A pandémia alatt cégvezetővé vált, hat nap alatt ugrott be Brutusként a Julius Caesarba és jópár évig napi sorozatot forgatott. Egy dologtól fél, mégsem gyáva.
Sághy Tamás a Mindig Veled podcast vendége volt.

Évadnyitó Dr. Cser-Palkovics Andrással
Rendhagyó módon az évadot Dr. Cser-Palkovics Andrással, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármesterével nyitja a Vörösmarty Színház podcast csatornája.
Amiről szó van:
-számok és tények a brutális rezsinövekedéssel kapcsolatban
-bezárunk vagy sem?
-ha igen, hogyan vészelhetjük át?
-milyen összefogásra van lehetőség városi szinten?

A cégvezető Sághy Tamással és Háy Jánossal
2021. október 16-án mutatta be a Vörösmarty Színház Pelikán Fészkében Sághy Tamás Háy János A cégvezető című regényéből készült monodrámát/sorsjátékot.
A premier utáni közönségtalálkozón Háy Jánossal és Sághy Tamással Perczel Enikő beszélgetett.

Mindig Veled! - Varga Gabriella
A Mindig Veled! első évadának utolsó epizódjában Varga Gabriellával beszélgettünk anyaságról, színészetről, női szerepekről, az élet kihívásairól.
Hangmester: Torma Sándor
A mikrofon másik végén: Fejér-Erdélyi Teréz

Mindig Veled! - Gáspár Sándor
Lelkes madárvédő, őszintén rácsodálkozik a természetre, de ha politikáról van szó, akkor sem futamodik meg. Aki nem tér ki a kérdések elől a mikrofon előtt: Gáspár Sándor.
A mikrofon másik végén: Fejér-Erdélyi Teréz
A hangsávok mestere: Torma Sándor

Kabaré Szerda - Rejtő Jenő sorozat 3. rész
A Kabaré Szerda Rejtő-sorozata harmadik, befejező részéhez érkezett. A három légiós szereplői:
Varga Lili, Andrássy Máté, Fejes Szabolcs, Hargitai Iván, Juhász Illés, Kelemen István, Kricsár Kamill, Sarádi Zsolt
Dalok:
Weiner István: Ullallá! - Kiss Diána Magdolna
Nádor Mihály - Harsányi Zsolt: A kalap - Váradi Eszter Sára
Zongorán kísér: Réti Anikó
Hangmester: Torma Sándor
Rendezte: Hargitai Iván

Kabaré Szerda - Rejtő Jenő sorozat 2. rész
A Kabaré Szerda Rejtő-sorozatának második részében A biztosíték című pamfletet hallgathatják meg.
Közreműködnek:
Tóth Ildikó
Gáspár Sándor
Andrássy Máté
Molnár G. Nóra
Sarádi Zsolt
Varga Lili
Dalok: Kiss Diána Magdolna (Weiner István: Óh, Lőwinger), Váradi Eszter Sára (Szirmai Albert - Heltai Jenő: A mama alszik)
Zongorán közreműködik: Réti Anikó
Hangmester: Torma Sándor
Rendezte: Hargitai Iván

Mindig veled! - Réti Anikó Manó
A Mindig Veled! legújabb epizódjában egy igazi Manót ismerhetnek meg.
Réti Anikó eredeti foglalkozása korrepetitor, valójában azonban a manók minden tulajdonságával bír. Na jó, azért azt is megtudhatják, hogy mit csinál a színházban...
Hang és kép: Torma Sándor
Manófaggató: Fejér-Erdélyi Teréz

Kabaré Szerda - Rejtő Jenő - 1.rész (Központi ügyelet)
A Kabaré Szerda új sorozatában Rejtő Jenő műveit hallgathatják meg.
1. rész: Rejtő Jenő: Központi ügyelet
Szereplők:
Andrássy Máté, Egyed Attila, Gáspár Sándor, Juhász Illés
Dalok:
Nádor Mihály - Harsányi Zsolt: A kalap
Lányi Viktor - Petőfi Sándor: Az öreg úr előadja: Kiss Diána Magdolna
Behár György - Romhányi József: Egy százlábú lesántulásának szomorú története előadja: Kozáry Ferenc
Zongorán kísér: Réti Anikó
Hangmester: Torma Sándor
Rendezte: Hargitai Iván

Kabaré Szerda - 4. rész
Folytatódik Kabaré Szerda című műsorunk, az időutazás, amelyben a műfaj virágkorába kalauzoljuk Önöket.
Közreműködők:
Váradi Eszter Sára
Juhász Illés
Kelemen István
Andrássy Máté
zongorán kísér: Réti Anikó
hangmester: Torma Sándor
rendezte: Hargitai Iván

Mindig Veled! - Varga Lili
Tavaly decemberben, a legjobb lélektani pillanatban értesítették, hogy ő nyerte el a Domján Edit díjat, amit minden évben a grémium által legjobbnak ítélt vidéken játszó fiatal színésznő kap meg. Számos csodálatos szerep van a háta mögött, és rengeteg vár rá.
A Mindig Veled! vendége ezúttal Varga Lili.
Hang- és képmester: Torma Sándor
A mikrofon másik végén: Fejér-Erdélyi Teréz

Kabaré Szerda - 3. rész
Folytatódik Kabaré Szerda című műsorunk, az időutazás, amelyben a műfaj virágkorába kalauzoljuk Önöket.
Közreműködők:
Váradi Eszter Sára
Juhász Illés
Kelemen István
Andrássy Máté
zongorán kísér: Réti Anikó
hangmester: Torma Sándor
rendezte: Hargitai Iván

Kabaré Szerda - 2. rész

Régimódi történet (rádiójáték) - 5. rész
Szabó Magda Régimódi történet című regénye feleleveníti saját családja, elsősorban édesanyja múltját. A történet az 1830-as évektől követi nyomon négy nemzedék életét, egy család történetét: tele fájdalommal, szeretettel, együttléttel, különválással. Egy női történet, amelyben a kislányok nagylányokká nőnek, szerelembe esnek, kiábrándulnak, férjhez mennek, anyává válnak. Olyan nők története ez, akiket arra rendelt az élet, hogy saját lábukra álljanak, és kezükbe vegyék sorsuk irányítását. Olyan anyáké, akik harcolnak egymással, a világgal, családjuk tagjaival, és minden erejükkel küzdenek a fennmaradásért. Hogy legyen, aki elmeséli majd a történetet… a Vörösmarty Színház társulata ezúttal a Mindig Veled! podcaston.
A hangjáték hangtechnikusa Kovács Tamás, narrátora Tóth Ildikó, aki mellett Varga Mária, Ballér Bianka, Kuna Károly, Lábodi Ádám, Varga Lili, Kerkay Rita, Varga Gabriella, Váradi Eszter Sára, Soltész Rita, Nagy Judit Ildikó, Nagy Péter, Sághy Tamás, Tűzkő Sándor, Juhász Illés, Kozáry Ferenc, Kelemen István és Kricsár Kamill keltik életre Szabó Magda történetét.

Mindig Veled! - Horváth Iza
Ismerjétek meg Horváth Izát, a Vörösmarty Színház ügyelőjét! Lesz sok nevetés, kis sírás, és egy remek beszélgetés egy remek emberrel. Megtudhatjátok, mit csinál az ügyelő, és hogy mi kell ahhoz, hogy ne húzzuk fel magunkat bosszantó dolgokon!
Hang: Torma Sándor
A mikrofon másik végén: Fejér-Erdélyi Teréz

Kabaré Szerda - 1. rész
A Kabaré Szerda című műsorunk első részében a műfaj virágkorába utazunk, útitársaink: Hacsek és Sajó.
Közreműködők:
Váradi Eszter Sára
Juhász Illés
Kelemen István
Andrássy Máté
zongorán kísér: Réti Anikó
hangmesterÍ: Torma Sándor
rendezte: Hargitai Iván

Régimódi történet (rádiójáték) - 4. rész
Szabó Magda Régimódi történet című regénye feleleveníti saját családja, elsősorban édesanyja múltját. A történet az 1830-as évektől követi nyomon négy nemzedék életét, egy család történetét: tele fájdalommal, szeretettel, együttléttel, különválással. Egy női történet, amelyben a kislányok nagylányokká nőnek, szerelembe esnek, kiábrándulnak, férjhez mennek, anyává válnak. Olyan nők története ez, akiket arra rendelt az élet, hogy saját lábukra álljanak, és kezükbe vegyék sorsuk irányítását. Olyan anyáké, akik harcolnak egymással, a világgal, családjuk tagjaival, és minden erejükkel küzdenek a fennmaradásért. Hogy legyen, aki elmeséli majd a történetet… a Vörösmarty Színház társulata ezúttal a Mindig Veled! podcaston.
A hangjáték hangtechnikusa Kovács Tamás, narrátora Tóth Ildikó, aki mellett Varga Mária, Ballér Bianka, Kuna Károly, Lábodi Ádám, Varga Lili, Kerkay Rita, Varga Gabriella, Váradi Eszter Sára, Soltész Rita, Nagy Judit Ildikó, Nagy Péter, Sághy Tamás, Tűzkő Sándor, Juhász Illés, Kozáry Ferenc, Kelemen István és Kricsár Kamill keltik életre Szabó Magda történetét.

Régimódi történet (rádiójáték) - 3. rész
Szabó Magda Régimódi történet című regénye feleleveníti saját családja, elsősorban édesanyja múltját. A történet az 1830-as évektől követi nyomon négy nemzedék életét, egy család történetét: tele fájdalommal, szeretettel, együttléttel, különválással. Egy női történet, amelyben a kislányok nagylányokká nőnek, szerelembe esnek, kiábrándulnak, férjhez mennek, anyává válnak. Olyan nők története ez, akiket arra rendelt az élet, hogy saját lábukra álljanak, és kezükbe vegyék sorsuk irányítását. Olyan anyáké, akik harcolnak egymással, a világgal, családjuk tagjaival, és minden erejükkel küzdenek a fennmaradásért. Hogy legyen, aki elmeséli majd a történetet… a Vörösmarty Színház társulata ezúttal a Mindig Veled! podcaston.

Mindig Veled! - Kiss Diána Magdolna
A 2021-es év első Mindig Veled! podcastja Kiss Diána Magdolnával!
Nézzétek csak a youtub-on vagy a facebookon, vagy hallgassátok az Anchor.fm-en, Spotify-on, Google Podcasts-on. Keressétek a Vörösmarty Színház Mindig Veled! podcastját.
Kép és Hang: Torma Sándor
A mikrofon másik végén: Fejér-Erdélyi Teréz

Régimódi történet (rádiójáték) - 2. rész
Szabó Magda Régimódi történet című regénye feleleveníti saját családja, elsősorban édesanyja múltját. A történet az 1830-as évektől követi nyomon négy nemzedék életét, egy család történetét: tele fájdalommal, szeretettel, együttléttel, különválással. Egy női történet, amelyben a kislányok nagylányokká nőnek, szerelembe esnek, kiábrándulnak, férjhez mennek, anyává válnak. Olyan nők története ez, akiket arra rendelt az élet, hogy saját lábukra álljanak, és kezükbe vegyék sorsuk irányítását. Olyan anyáké, akik harcolnak egymással, a világgal, családjuk tagjaival, és minden erejükkel küzdenek a fennmaradásért. Hogy legyen, aki elmeséli majd a történetet… Az új évben, január 9-én a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulata folytatja a mesét.

Mindig Veled! -Szikora János
“Ahogy telnek az évek, az élet egyre nagyobb ellenállást fejt ki valahogy azzal az emberben lévő ösztönös vággyal, dinamikával, amivel fiatal korában belerobban az életbe. Minél nagyobb a benned lévő késztetés, hogy robbanj, ahogy múlnak az évek, mintha a világ egyre nagyobb ellenerőt fejtene ki annak érdekében, hogy maradj te csak szépen a helyeden.”
Véget ér ez a kihívásokban bővelkedő év, idei utolsó podcastunkban Szikora Jánossal, a Vörösmarty Színház igazgatójával vetettünk számot!

Régimódi történet (rádiójáték) - 1. rész
Szabó Magda Régimódi történet című regénye feleleveníti saját családja, elsősorban édesanyja múltját. A történet az 1830-as évektől követi nyomon négy nemzedék életét, egy család történetét: tele fájdalommal, szeretettel, együttléttel, különválással. Egy női történet, amelyben a kislányok nagylányokká nőnek, szerelembe esnek, kiábrándulnak, férjhez mennek, anyává válnak. Olyan nők története ez, akiket arra rendelt az élet, hogy saját lábukra álljanak, és kezükbe vegyék sorsuk irányítását. Olyan anyáké, akik harcolnak egymással, a világgal, családjuk tagjaival, és minden erejükkel küzdenek a fennmaradásért. Hogy legyen, aki elmeséli majd a történetet… December 26-án a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulata kezd bele a mesébe.

Nuka, a világjáró - hangjáték
A kis jegesmedvelány újdonsült barátjával elindul felfedezni a világot, és megmutatja, hogy milyen csodákat rejt a minket körülvevő világ. Utazás. Rejtély. Titkok. Befőttek. Csuprok. Tűlevelek és kalózok.
Írta: Kricsár Kamill
Zenéjét szerezte: Matkó Tamás
Illusztráció: Kerkay Rita
Hangmérnökoperatőrvágó: Torma Sándor
Szereplők: Nuka: Kerkay Rita
Ilannaq: Kricsár Kamill
Felső Normandiai Jegenye Elvira Úrhölgy: Varga Lili
KatiJani: Ballér Bianka
Tacsimacsi Tacsómacsó: Szántó Balázs
Borcsupor Borbála: Kiss Diána Magdolna
Északiszél Szigfrid: Kerkay Rita – Kricsár Kamill
Tomkin: Kelemen István
Juli: Ladányi Júlia
Gombkalózok:
Bakcsont kapitány: Varga Lili
Patent a patent: Ballér Bianka
Gróf: Szántó Balázs
Szépszemű Tündér: Varga Lili
Rendező: Az nem volt...
Készült a Vörösmarty Színházban 2020-ban.

Mindig Veled! - Kerkay Rita
A Vörösmarty Színház podcastja ezúttal Kerkay Ritával jelentkezik, akivel női jogokról, Mikvéről, Surikról, tanulásról, esélyegyenlőságről, alkotásról, kreativitásról is beszélgettünk.
Hang: Torma Sándor
A mikrofon másik végén: Fejér-Erdélyi Teréz

Mindig Veled! - Kricsár Kamill
A Vörösmarty Színház podcastja új epizóddal jelentkezik. A Mindig Veled! vendége ezúttal Kricsár Kamill, akivel kivesézzük soproni diákéveit, amikor még majndem úgy volt, hogy erdész lesz.
Keressétek podcast csatornánkat az Anchor.fm-en vagy a Spotifyon!

Mindig Veled! - Keller János
Gyerekszínész volt, mindig kereső-kutató felnőtt lett. A Vörösmarty Színház podcastjának vendége ezúttal Keller János.

Mindig Veled! - Németh Mariann Mary
A Vörösmarty Színház podcast csatornáján egy különleges, igazi színházi emberrel hallgathattok meg egy beszélgetést. Németh Mariann Mary nemcsak rendezőasszisztensként fogja össze a szálakat, de városszerte híres jótékonysági akcióiról és gyönyörű kézműves festett üvegtárgyairól, ékszereiről, díszeiről. Hallgassatok Ránk!

Mindig Veled! - Kozáry Feri
Babauszi, angyalföldi fenegyerek és egy szalvéta só - a Vörösmarty Színház megújult podcast-csatornájának első vendége, Kozáry Ferenc színművész árul el magáról olyan dolgokat, amiket nem is sejtettünk.

Meseszínház: Ladányi Júlia
Nógrádi Gábor Hogyan neveljük a matematikatanárt? c. írását Ladányi Júlia adja elő.

Meseszínház: Varga Gabriella
Varga Gabriella Lázár Ervin Dömdö dömdö dömdödöm c. meséjével kedveskedik a kicsiknek.

Meseszínház: Lábodi Ádám
Lábodi Ádám tolmácsolásában Lázár Ervin: A zöld lific c. meséje

Meseszínház: Csupafül
Csupafülről mesél Tóth Ildikó